Balatoni Mihály et al.: A magyar élelmiszeripar története (Budapest, 1986)
II. rész. Az élelmiszeripar termelőerőinek fejlődése a gyáripar kialakulása óta - dr. Tamás László: Boripar
Boripar 491 már a Bécs melletti Klosterneuburgi Központi Szőlészeti Kísérleti Telepen is felfedezték, és olyan gyorsan terjedt, hogy két év után az osztrák kormányzat kénytelen volt a kísérleti telep szőlőültetvényeit is felszámolni. Németországban és Svájcban az igen szigorú intézkedések következtében csak lassan terjedt. Az olaszok az összes szőlő- és gyümölcsfélékre beviteli tilalmat rendeltek el, ennek ellenére 1876-tól 1880-ig a filoxéra kipusztította a dél-olaszországi szőlők felét. Magyarország déli részén — Pancsován — 1875—1876-ban észlelték először a filoxéra kártételét. Jelentős erőkkel igyekeztek továbbterjedését megakadályozni, és a minisztérium szakértői tanácsot nevezett ki országos hírű szakemberekből a filoxéravész meggátlására. Mindezek ellenére 1885-ben már 380, 1890-ben pedig 1375 volt a filoxérával fertőzött községek száma. Miklós Gyula kormánybiztos, Horváth Géza és Entz Ferenc, valamint más lelkes szakemberek vezetésével indult meg a kártételek megszüntetése és a szőlőtelepítések megszervezése. Ahol felütötte fejét a filoxéra, ott kiirtották a szőlőt, és szénkénegezték a talajt. A kötött talajú területeken a mésztűrő, filoxérának ellenálló amerikai szőlőfajtákra oltottak. Ebben európai jelentőségű munkát végzett Teleki Sándor, Kóber osztrák szőlésszel együttműködve. Igen eredményesnek bizonyult az immúnis homokra történő szőlőtelepítés, amelynek egyik fontos kezdeményezője Wéber Ede, svájci származású tanár, aki a tönkrement Balaton-felvidéki szőlőtermelőkkel, egy svájci konzorcium tőkéjével a kétezer katasztrális holdas balószögi legelőn létrehozta a helvéciai szőlőtermő telepet. A kezdeményezések nemcsak azért fontosak, mert virágzó szőlő- és borkultúrát teremtettek, hanem mert példájukat mások is követték. Ennek is eredménye, hogy 1895-ben már 58 ezer, 1900 körül már 70 ezer katasztrális hold új szőlőtelepítést tart nyilván a statisztika, amelynek több mint kétharmada homoki szőlő. A filoxéravész kártételét súlyosbította a Dél-Franciaországon keresztül Magyarországra került szőlőragya (mai nevén szőlőperonoszpóra), ami 1880 körül az erdélyi Meggyes községben, 1882-ben Pest megyében, és 1885—1890 között már az egész országban pusztított. Különösen az akkor fejlődésnek indult alföldi termőtelepeket sújtotta. A gondok mellett jelentős volt a terület növekedése. A földművelésügyi kormányzat tízéves adómentességet és kedvezményes áron alanyvesszőt biztosított az új szőlőtelepítőknek. Hitelpolitikai eszközökkel is támogatták a szőlőtelepítést, így a bankok 15 éves lejáratra, 4,7—5,2%-os kamatra adtak hitelt szőlőtelepítésre. A borminősítés élenjárói A XIX. század végén ismét felütötte fejét a borhamisítás. Bár a borhamisítás elleni harc több évszázada tart már, a bortörvények történetét mégis az 1893. XXIII. törvénycikkel kezdik értékelni. Ez a törvény egyértelműen megtiltotta
