Balatoni Mihály et al.: A magyar élelmiszeripar története (Budapest, 1986)
II. rész. Az élelmiszeripar termelőerőinek fejlődése a gyáripar kialakulása óta - dr. Sólyom Lajos - Szabó Gyula: Szeszipar
474 Szeszipar volt hitel, a szükséges szesz árát előre kellett kifizetni. Ez a kartell főleg annak köszönhette létrejöttét, hogy a nagybirtokos mezőgazdasági szeszgyárosok érdekeit többé-kevésbé védelmezte a nagytőke terjeszkedéséből eredő, egyre növekvő konkurenciaharcban. A Likőrgyárosok Országos Egyesülete már az I. világháború előtt megalakult. E kereten belül már a húszas években kialakulóban volt az árkartell, de alighogy létrejött, már nem is funkcionált. A kapzsi tagók, főként a tőkeerős nagyvállalkozások kezdetben csak burkoltan, később egészen nyíltan különféle előnyöket adtak régi vagy kedvelt új vevőiknek. Ez korábban is így volt, s ezért kellett volna az árkartell, vagyis az árrögzítés. A kudarcban nagy szerepe volt a folytonos, általános drágulásnak, részben pedig a mezőgazdasági termésátlagok hullámzásának. 1927-ben a pengőalapú, ún. stabilizáció egy ideig látszólag megfelelő támaszt nyújtott a kisebb vállalkozásoknak is, ez azonban fokozatosan gyengült. Az I. világháború végét és az 1919-et követő devalvációs időszak sok zavart okozott. A spekulációnak tápot adva növelte a tőkések érdeklődését a nyereségesnek látszó likőripar iránt. így 1918 és 1924 között számos új, kisebb vagy nagyobb likőrgyárat alapítottak, amelyek azonban az 1927—1929-es évek nagy konjunktúraromlása következtében egymás után megszűntek. Abban az időben egyes nagyobb, régebbi szesztermelők (mint pl. a Krausz—Moskovits Egyesült Ipartelepek Rt.) is kezdeményeztek likőripari tevékenységet. Ugyancsak az 1920-as években hozta létre az egyik akkori legnagyobb sörgyár, a Dreher Antal Rt. borlepárló főzdéjét (francia mintára), konyak- és likőrgyárát. A hollandi Wijnand Fockink, neves likőrgyárral kötött szerződést és Dreher—Fockink márkájú, kiváló minőségű likőrökkel jelent meg a piacon. Igen kiváló volt a Dreher-féle Cabinet brandy is. Ez a gyár az államosításáig jó eredménnyel dolgozott. A kisebb gyárak közé sorolható a Hobé Damase és Társa Rt. is, amely a konjunktúra elmúlásakor szintén megszűnt, bár neve fennmaradt egy ideig, mivel a Gschwindt-gyár (valószínűleg addig is legnagyobb hitelezője) átvette a részvényeit, és tovább gyártotta az eredetileg kitűnő minőségű Hobé márkájú likőröket. Ebben az időben hozták létre az Országos Vitézi Széket, amely a „legfőbb hadúr” kegyelméből az I. világháborúban kitűnt személyeknek a vitéz címet, s vele együtt vitézi telket, pálinkafőzdét, trafikot vagy likőrgyártási engedélyt adományozott. Ezáltal aránylag rövid idő alatt igen megszaporodott a likőrgyárosok száma. Ekkor, különösen a növekvő fasiszta befolyás hatására, az újak már lényegesen többen voltak, s nem tetszett nekik a régi nagy gyárak befolyása az egyesületben. így került sor az egyesület újjászervezésére, párhuzamosan az 1938. évi XXX. te.-kel, a szeszegyedáruságot létrehozó új szesztörvénnyel. Az új egyesület, a Rum- és Likőrgyárosok Országos Egyesülete, szabad kereskedelmi kartellformákat imitálva tulajdonképpen a Szeszegyedárusági Igazgatóság céljai és kívánságai szerint tartotta össze a likőrgyártó vállalkozá-