Balatoni Mihály et al.: A magyar élelmiszeripar története (Budapest, 1986)
II. rész. Az élelmiszeripar termelőerőinek fejlődése a gyáripar kialakulása óta - dr. Sólyom Lajos - Szabó Gyula: Szeszipar
Szeszipar 455 A XIX. század második felében a nagybirtokosok termelvényeik egy részét (elsősorban a defektes gabonát) szeszfőzdéjükben alkoholként hasznosították, és a keletkezett moslékkal állatot hizlaltak, tehát a szeszfőzés gazdaságos üzemágnak bizonyult. Az ország félfeudális helyzete folytán a szeszgyárak tulajdonosai a termelési keret elosztásánál és az adózásnál jelentős kedvezményeket vívtak ki maguknak, így a mezőgazdasági szeszgyárak száma évről évre növekedett. Mivel az ország politikai és gazdasági életét a nagybirtokos osztály irányította, az egyenlőtlen erőviszonyok között folytatott harcban sok ipari szeszgyár fejezte be működését. Külföldön már régebben is ismertek voltak a skót whiskyhez szükséges magas fokú gabonaszesz-, valamint a cukornád alapú rumgyártáshoz felhasznált oszlopos készülékek. A XIX. században (amikor a nagynyomású gőzkazánok, a nyomásmérők és az üzemi hőmérők ismertekké váltak) indult meg hazánkban is az ipari szeszgyártás. Az 1820-ban Pozsonyban üzembe helyezett iparszerű szeszgyár után az ilyen jellegű üzemek száma gyorsan növekedett, a szeszadó bevezetésekor már 5671 volt a számuk. Az évszázad végén már világviszonvlatban is jelentős lett a hazai szeszgyártás. Termékeik tekintélyes részét exportálták. Az évi termelés mennyiségét a körülményeknek megfelelően állapították meg. A nagyobb, korszerűbben felszerelt főzdék mellett versenyképtelenek lettek a kisebb teljesítményűek, számuk egyre csökkent. 1880 és 1900 között a még meglevő 115 ipari szeszgyár közül 63 megszűnt, 1912-ben pedig már csak 30 ipari és 380 mezőgazdasági szeszgyár üzemelt. A kiegyezés utáni években spekulációs láz tört ki, és mivel a gazdasági élet ellentmondásokkal volt tele, a szeszipar is nehéz helyzetbe került. A nagyobb gyárak főképpen többféle termék gyártásával vészelték át a válságos időket. Az ipar fejlődésével az alkohol a vegyipar nélkülözhetetlen alapanyagává vált, de a túl magas adók gátolták az alkalmazását. Ezt az ellentmondást rendelettel oldották fel oly módon, hogy (a fogyasztási célra felhasznált szesz adóztatását megőrizve) adómentessé tették az ipari felhasználást. A rendelet végrehajtása végett vezették be a szesz denaturálását. A cukorgyárak számának növekedése lehetőséget biztosított arra, hogy az ott melléktermékként jelentkező melaszt szeszgyártásra használják fel. Ezt a mezőgazdasági termények bonyolultabb betárolási és felhasználási körülményei is indokolták. A budapesti Váci úton a XIX. század elején üzemben volt Linzer-féle szeszgyárat megvette Grünewald, porosz nagyiparos. A gyár vezetését megbízottjára, Leipziger Vilmosra bízta. Később Leipziger megvette a szeszgyárat, s még az 1867-ben alakult Első Óbudai Szeszégető és Finomító Részvénytársulat néven alapított üzemet is. 1880-ban már az ország legnagyobb szeszgyára volt. A gyár vezetését Fellner Henrik vette át, majd tőle az I. világháború után fia, Fellner Pál. Mindketten igen jó gazdasági hozzáértéssel fejlesztették a gyárat, a mezőgazdasági szeszgyárakban előállított nyersszesz nagy részét ők finomították,
