Balatoni Mihály et al.: A magyar élelmiszeripar története (Budapest, 1986)
II. rész. Az élelmiszeripar termelőerőinek fejlődése a gyáripar kialakulása óta - dr. Sólyom Lajos - Szabó Gyula: Szeszipar
Szeszipar 453 Szeszgyártás Pálinkafőzés A pálinka előállítása és fogyasztása Magyarország területén is az emberiség őstörténetének idején kezdődött. Célja és feladata a mindenkori körülményeknek megfelelően változott. Hosszú évszázadok teltek el, amíg az emberiség fejlődése folyamán az agyagból, nyírfából kombinált egyszerű kis lepárlótól a mai pálinkafőző és -finomító üstök, berendezések kifejlődtek. Az alkoholos folyadékot kezdetben kizárólag gyógyszerként, növényi kivonatok készítésére használták, csak később terjedt el mint fogyasztható, mámorító hatású ital. A gabonapálinka készítése és fogyasztása olyan rohamosan terjedt, hogy 167“-ben a fenyegető éhínség miatt már rendelettel tiltották meg a kenyérgabona alkoholgyártás céljára történő felhasználását. A pálinkafőzés kezdetén még nem különítették el az üstöket. így gyümölcsöt, bort. gabonát, burgonyát stb. egyaránt felhasználtak. A XVIII. század elején a főzőüstök kapacitása igen kicsi, erre jellemző példa, hogy Besztercebányán 300, Erdélyben csaknem 4000 pálinkafőző volt. Megbízható adatok csak 1850- től — a szeszadó bevezetésétől — állnak rendelkezésre. Az összeírt 105 129 főzde azt is igazolja, hogy csaknem minden szőlő- és gyümölcstermelő, uradalom és község rendelkezett saját pálinkafőzdével. Az ipari méretű szeszfőzdék ebben az időben kezdtek kialakulni. A szeszüzemeket két csoportba osztották. A bort, borseprőt, szőlőtörkölyt, gyümölcsöt feldolgozókat termelési, a gabonát, kukoricát, burgonyát, cukor’ répát, melaszt feldolgozókat fogyasztási adó alá esőkbe sorolták. Az előbbiek a szeszadót a főzés bejelentésekor előre, az utóbbiak a termelt szesz forgalomba hozatalakor fizették be. Ez az adózási rendszer az államosítást követő időkig maradt fenn. 1939. szeptember 1-től a pénzügyminiszter rendelete a pálinkafőzdéket bor- és gyümölcsszeszfőzdékké minősítette át. ezzel formálisan is engedélyt adva a bor, a borseprő és a szőlőtörköly pálinkakénti feldolgozására, amit egyébként már több mint száz éve gyakoroltak. A termelhető pálinka mennyiségét (a keretet) az egyes évek termésétől függően állapították meg, így a gyártott pálinka mennyisége évenként erősen változó volt. A bor- és gyümölcspálinkatermelésre negatív hatást gy akorolt (1924-től) a szeszmérő gépek felszerelése is. A gyümölcsszeszipari termékek nagyobb részét belföldön forgalmazták, csak kisebb mennyiséget exportáltak. A zamatos magy ar barackpálinkára 1930-ban a walesi herceg hívta fel a külföld figy elmét. A pálinkafőzdék a felszabadulást követően — mint kisüzemek — igen hamar termelni kezdtek, sőt a zugpálinkafőzdék is egyre jobban szaporodtak. A főzdék száma a területváltozással csökkent, de a termelt pálinka mennyisége így is elérte a háború előtti szintet. A 60 nagy obb bor- és gy ümölcsszeszfőzdét 1949-ben, majd minden pálinkafőzdét 1951-ben államosítottak.
