Balatoni Mihály et al.: A magyar élelmiszeripar története (Budapest, 1986)
II. rész. Az élelmiszeripar termelőerőinek fejlődése a gyáripar kialakulása óta - Szenes Endréné dr.: Konzervipar
Konzervipar 421 A fejlődés mértékének érzékeltetésére álljon itt néhány adat: a termelés mennyisége 1949 és 1970 között több mint 12-szeresre, a foglalkoztatott létszám 5-szörösre növekedett. A napi paradicsomfeldolgozó kapacitás 1948-ban 1700 tonna, 1970-ben 9000 tonna volt, ezen belül voltak egyenként 1200—1500 tonna/nap kapacitású üzemek is. A „nagy gyárak” zöldborsó-feldolgozása 1948- ban évi 100 tonna volt, 1970-ben a napi kapacitás 60 tonna, de volt 300 tonna/nap feldolgozókapacitású üzem is. Emellett a hatvanas évektől kezdve ismét fokozatosan megjelentek az állami konzervipar keretein kívüli kisüzemek — termelőszövetkezetek, állami gazdaságok, földművesszövetkezetek melléküzemágaiként saját terményeik feldolgozására. Egyes termékek gyártását (savanyú káposzta, hordós savanyúság) az ipar megszüntette, más termékek választékbővítést jelentettek (gyümölcsszörpök, ételízesítők). Szerepük elsősorban a belföldi ellátásban volt, az összes konzerv 8%-át termelték, ennek 60%-a olyan termék volt, amit az állami ipar nem gyártott. Magyarország félmillió tonnát meghaladó árukibocsátásával helyet biztosított magának a világ legnagyobb konzervtermelő országai sorában. 55 kg-os eg_y főre jutó termelésével pedig a világ első öt országa közé sorolt. Az Egyesült Államok kivételével a legnagyobb konzervgyártó országok (SZU, Anglia, NSZK) saját lakosságuk ellátásához importra szorulnak, Magyarország pedig termelése 60—70%-át exportálhatta és a nemzetközi piacon tröszti szervezetben, egységes termelő-exportáló vállalatként megjelenő magyar konzervipar a legnagyobb világcégekkel versenyképessé vált. A világ 60 országába irányuló, kereken 300 ezer tonna konzervexport mellett a hazai piac ellátottsága teljes volt, importot —■ mintegy 15 ezer tonnányi mennyiségben — csak speciális hús-, tengerihal- és déligyümölcs-készítményekből igényelt. Erősödött a konzervipar és a mezőgazdaság vertikuma, az ipar több mint 100 ezer katasztrális holdon termeltette nyersanyagát, és ezzel a mezőgazdaság egyik legnagyobb felvásárlójává lett. Felvásárlása meghaladta az áruzöldség 50%-át, és ennek révén erősödött befolyása a fajtanemesítésre és -kiválasztásra. Az állóalapok extenzív fejlesztése, a bővülő termelés nagyszámú, elméletileg jól képzett szakember gyakorlatba állítását igényelte. A hatvanas évek elején szervezett felsőfokú technikumok már nem bizonyultak elegendőnek, ezért azokat 1968 és 1970 között főiskolává alakították át. Ekkor indult meg a tartósítóipari üzem-, illetve diplomás mérnökök képzése a Szegedi Élelmiszeripari Főiskolán és a budapesti Kertészeti Egyetem Tartósítóipari Karán. Az ipar nemzetközi hírnevének bizonyítéka, hogy a C.I.P.C. (Comité International Permanent de la Conserve = Konzervgyártók Nemzetközi Bizottsága) II. találkozójának megszervezésére a magyar konzervipart kérte fel (1970 októberében, Kecskeméten tartották).
