Balatoni Mihály et al.: A magyar élelmiszeripar története (Budapest, 1986)
II. rész. Az élelmiszeripar termelőerőinek fejlődése a gyáripar kialakulása óta - Szenes Endréné dr.: Konzervipar
414 Konzervipar déses rendszerbe a hat legfontosabb zöldséget (paradicsom, fűszerpaprika, zöldborsó, zöldbab, uborka, hagyma) vonták be. 1953-ban a zöldségtermesztés szerződtetett területe 24 ezer hektár volt. 1952-ben a konzervipar átvette a Sükösdi, a Nagykőrösi, a Sződligeti és a Nagyfai Célgazdaságot. Hamarosan nyilvánvalóvá vált, hogy az ipar nyersanyagbiztosítása nemcsak mennyiségi kérdés. Az iparági kutatóintézet 1953-ban alakult mezőgazdasági osztályának főfeladatává lett a paradicsom és fűszerpaprika fajtanemesítésének, vetőmag-termeltetésének fejlesztése a nemesítőkkel szoros együttműködésben. 1954 és 1956 között mintatermesztések sorozatát végezték. A paprikaipari vállalatok önellátásán kívül a nagykőrösi és a hatvani gyár vállalkozott az ipar paradicsomvetőmag-szükségletének megtermelésére. Az iparfejlesztés tényezői sorában — az ötvenes évek elejétől kezdve — különösen jelentős szerepet játszott az OMIKI-ből Konzerv-, Hús- és Hűtőipari Kutató Intézetté (KOHHIKI) átszervezett tudományos intézmény, amelyben a konzervipari tudományos kutatás iskoláját dr. Török Gábor (1902—-1966), 1955-ben Kossuth-díjjal kitüntetett igazgató teremtette meg. Az Intézet ipari és tudományos tapasztalatokkal rendelkező szakemberei a kutatás eszközeivel segítették az iparág legfontosabb problémáinak megoldását: gyártástechnológiák tudományos alapokra helyezését, korszerűsítését, új vizsgálati eljárások kidolgozását és bevezetését, gyártás- és gyártmányfejlesztést, szabványosítást. Az intézetnek a gyárak kevés számú középkáderét előadások tartásával, szakkönyvek írásával, szaktanácsadással segítő munkatársai sorából nemzetközi elismerést szerzett tudósok [dr. Vas Károly (1919—1982) akadémikus], egyetemi tanárok [dr. Gyönös Károly (1917—), dr. Almási Elemér (1919—1985)] kerültek ki, akiknek tevékenysége elválaszthatatlanul összeforrott a tartósítóipar egyes kiemelt fontosságú területeinek: a mikrobiológia, hőkezelés, gyorsfagyasztás fejlesztésével. Az ötvenes évtized közepére a tudományos megalapozottságú műszaki előírások, a műszeres minőség-ellenőrzés, a korszerű elveket követő szabványok és a gyártási feltételekre alapozott anyagnormák végérvényesen kiszorították az empíriát az ipari technológiából. Kialakultak az üzemek tudatos vezetésének feltételei. Az ipar vezetőinek, műszaki kádereinek figyelme a hazainál jóval fejlettebb konzerviparral rendelkező országok felé fordult. Az első hosszabb szovjet tanulmányutat Kovács Sándor (1928—1980) nagykőrösi igazgató (később miniszterhelyettes) folytatta le, aki az iparnak az új iránt legfogékonyabb, a megismert eredmények honosítását a legmerészebben vállaló vezetője volt. Tapasztalatai alapján a legfontosabb teendőket az 1953 novemberében indított Konzerv- és Paprikaipar című szakfolyóirat 1. számában foglalta össze: 1. A minőségjavítása összetett feladatcsoportot képez: — új technológiai utasítások kidolgozása, illetve a meglevők kiegészítése az élenjáró módszerekkel, — a technológiai fegyelem legszigorúbb betartása a selejt csökkentése céljából,
