Balatoni Mihály et al.: A magyar élelmiszeripar története (Budapest, 1986)
II. rész. Az élelmiszeripar termelőerőinek fejlődése a gyáripar kialakulása óta - Szenes Endréné dr.: Konzervipar
Konzervipar 413 vezetői részére az Országos Mezőgazdasági Ipari Kutató Intézetben (OMIKI) dr. Kardos Ernő (1907—) —- a fűszerpaprika-feldolgozás és gyümölcslégyártás tudományának hazai megalapozója, a Konzerv- és Paprikaipari Kutatóintézet későbbi igazgatója — és munkatársai szervezték az első szaktanfolyamot. A céltudatos szocialista iparfejlesztés a negyvenes évtized utolsó éveiben vehette kezdetét. Ekkor nyílt először lehetőség új gépek beszerzésére, folyamatos gyártási vonalak kialakítására. Ezzel egyidejűleg a konzervgyártás technológiája kezdett áttérni az empíriáról a tudományosan megalapozott műveletekre. Az ipar első írott technológiai utasításai 1949-ben készültek. Az ipar termelését a gyümölcskonzervek súlyozták. A 46 500 tonnányi készáruból: főzelékkonzerv 22,5%; gyümölcskonzerv 67,0%; zöldségszárítmány 3,0%; húskonzerv 6,0%; gyorsfagyasztott áru 1,5%. Kormányrendelet alapján az ipari kutatóintézetek országos hálózatának megszervezése keretében 1949-ben az OMIKI-t is önálló kutató intézetté szervezték át. Ugyanebben az évben megalakult a Mezőgazdasági Ipari Tudományos Egyesület (MITE) Konzerv- és Paprikaipari Szakosztálya is, mely társadalmi egyesületben tömörítve az ipar műszaki kádereit, az ipar fejlesztésének, műszaki előrehaladásának állandó segítőjévé vált. A szocialista gyáripar kialakulása Az ötvenes évtized elején a konzervipari termelés feltételei még nem különböztek lényegbevágóan az államosítás időpontjának adottságaitól. Legsürgősebb feladat a nyersanyag szervezett biztosításának megteremtése volt. Bár Magyarországon nincs olyan szántóföldi terület, amelyet kedvezőtlen feltételei miatt a zöldségtermesztésből ki kellene zárni, a konzervipar nyersanyagszükségletét fedező zöldségtermesztésnek mégsem létezett szervezett rendszere. Az Élelmezési Minisztérium 1951-ben tette meg az első lépéseket a konzerv-, cukor-, dohány- és egyéb iparok szerződéses nyersanyagbiztosítása feltételeinek megteremtésére. A Tartósító- és Húsipari Főosztályon ez a feladat dr. Kilb Gyulának (1910—1984) jutott, aki a szervezett ipari nyersanyagbázis kiépítése mellett a hazai fűszerpaprika-fajtanemesítés egyik úttörője lett. A mezőgazdaság termelőerői lassan alakultak ki. Az újgazda kis- és szegényparasztok gazdasági felszerelés, állatállomány nélkül, hiányos szakismeretekkel, magukra hagyva nem voltak alkalmasak a termelés megszervezésére. A termelőszövetkezeti mozgalom még erőtlen volt, az első segítséget a termeléshez a gépállomások adták. Ilyen feltételek között nagy jelentősége volt annak, hogy a szerződéses termelést vállalók kamatmentes előleget, vetőmaghitelt és agrotechnikai szaktanácsot kaptak a vállalatoktól. A gyárakban kialakult a termeltetési osztályok, a körzeti termelési felelősök és felügyelők hálózata, akiken keresztül egy-egy vállalat 1000—4000 termelővel állt kapcsolatban. A szerző
