Balatoni Mihály et al.: A magyar élelmiszeripar története (Budapest, 1986)
II. rész. Az élelmiszeripar termelőerőinek fejlődése a gyáripar kialakulása óta - Szenes Endréné dr.: Konzervipar
Konzervipar 411 Gyümölcsfeldolgozók. Saját tulajdonú gyümölcsös közelében települt, szerény berendezéssel felszerelt manufaktúrák, elsősorban finom termékek gyártására. A konzervipar rendkívül nehéz helyzetbe került, mert sem az újjáépítéshez, sem a termelés beindításához megfelelő tőkével nem rendelkezett. A gyárak, üzemek legtöbbjének saját tőkéje korábban sem volt, részvényeik általában bankok kezében voltak, és a szezon üzemeltetéséhez bankhiteleket vettek igénybe. most viszont ez a forrás bezárult és a gyárak csak a rendkívül korlátozott állami hitelekre számíthattak. Ilyen körülmények között a Konzervgyárosok Országos Szövetsége (amelynek 52 tagja volt) rendkívül nagy örömmel fogadta 1945 őszén a Szovjet Kereskedelmi Kirendeltség ajánlatát a Vörös Hadsereg részére 10 ezer tonna ládás vegyesíz gyártására. A szükséges 5000 tonna cukrot a megrendelő előre a gyárak rendelkezésére bocsátotta, ez döntő feltétele volt a gyártásnak, mert egyébként az üzemek csak szacharint, sárga- és barnacukrot, sűrített mustot, melaszt tudtak beszerezni. A háborús események miatt feldolgozatlanul maradt — és romlás veszélyének kitett —jelentős gyümölcspulp- és -velőkészlet a raktárakban rendelkezésre állt. A Szövetség azonban képviseleti szerv volt, kereskedelmi ügyletekkel nem foglalkozhatott, ezért a szerződést a Kereskedelmi Minisztérium ellenőrzése alatt álló Koiizerxkereskedelmi Rt. kötötte meg. A gyártásra az üzemek 1946 augusztusától már ,.jó forinfi'-ban kaphattak ún. beindulási hitelt, amelyet később termékkel kellett visszafizetni. Ez a feladatot olyan vonzóvá tette, hogy teljesítésére a hosszú, kényszerű munkaszünet után dolgozni kívánó üzemek a szükségesnél nagyobb számban jelentkeztek. Jelentkezésüket műszaki állapotuk kritikus felülvizsgálata után a szigorú minőségi követelményekhez megfelelő termelési feltételeik megléte esetén fogadták el. A gyártás 1947 tavaszára befejeződött. A termék hibátlan minőségét egyfelől a Vámhivatal, másfelől az Országos Mezőgazdasági Ipari Kísérleti Intézet és az Országos Kémiai Intézet váltakozva végzett szigorú ellenőrzése szavatolta. Ez a 10 ezer tonnás vegyesízgyártás, amely az ipar akkori gyártókapacitásának csaknem 25%-át képviselte, nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a háborútól sokat szenvedett üzemek, a dolgozók keze munkájával helyreállított romos gyártelepek vérkeringése ismét meginduljon. Bár az üzemek ekkor még magántulajdonban voltak, mégis a munka újraindításával 1945—1946-tól sorra alakultak az üzemi pártszervezetek és üzemi bizottságok, mintegy a közeli nagy változások helyi előkészítőiként. A konzervipar államosítása két lépcsőben ment végbe. A Weiss Manfréd konszernnek az akkori konzervipar mintegy 50%-át képviselő gyárai az anyavállalattal együtt már 1947-ben, a nehézipar államosításával köztulajdonba kerültek, irányítójuk a Nehézipari Központ (NIK) lett. Ugyancsak államosították a Hangya Szövetkezetét is, helyébe a Magyar Országos Szövetkezeti Központ (MOSZK) lépett. 1948-ban került sor a 100 főnél, 1949-ben a 10 főnél nagyobb létszámot foglalkoztató üzemek államosítására. Ezzel a magánkonzerv-
