Balatoni Mihály et al.: A magyar élelmiszeripar története (Budapest, 1986)
II. rész. Az élelmiszeripar termelőerőinek fejlődése a gyáripar kialakulása óta - Szenes Endréné dr.: Konzervipar
Konzervipar 405 szont változatlanul 8000 tonnás szinten maradt. A konzervexport 10 év alatt 370-ről 7000 tonnára emelkedett, ezen belül a paradicsomkészítmények növekedése 35-szörös volt, és 1937-ben az export 91%-át képviselte. 1928-ban a Weiss Manfréd Máriássy utcai gyárában felszerelték az első korszerű besűrítőt. 1933-ban a Gschwindt Rt. megkezdte a paradicsom szerződéses termeltetését. 1934-ben létesült, elsősorban a cukorgyár érdekeltségéhez tartozó Nagygombosi Gazdaság nyersparadicsom-exportjából visszamaradt paradicsom feldolgozására a Hatvani Konzervgyár. Működését igen kedvező körülmények között kezdte meg, mert egyfajta nyersanyagot dolgozott fel, és mert a cukorgyár nemcsak energiabázisát, hanem kilenc okleveles mérnökének szaktudását is rendelkezésére bocsátotta. Első sikeres exportja után a cukorgyártól különvált, és Hatvani Paradicsom Konzervgyár Kft. néven önállósult. Feldolgozókapacitását 1937-ig napi 400 tonnára emelte, csakhamar a paradicsomexportáló gyárak élvonalába került, termékeinek minőségét az „Aranyfácán” márka sok külföldi piacon, elsősorban Angliában hitelesítette. Ugyancsak 1934-ben a Manzini olasz cégtől vásárolt paradicsomfeldolgozó gépekkel bővült az EKK is. 1928—1937 a „paradicsom évtizede” volt. A gyors fejlődés a tudományos háttér n egerősítését követelte. A Magyar Királyi Erjedéstani Állomásból alakult Országos Erjedéstani és Mezőgazdasági Ipari Kísérleti Intézet (OEMIKI) legjelentősebb tevékenységévé lett a hazai paradicsomsűrítmény-gyártás kifejlesztése. Az Intézet igazgatójának, nagy tudású szakembereinek, külső vállalati közreműködőinek munkája alapján a Magyar Konzervgyárosok Országos Egyesülete támogatásával tették közzé „Paradicsomtermesztési kísérletek 1933— 1937” c. úttörő kiadványukat. Az „utolsó békeévek” Magyarországán 5—6 gyárméretű konzervüzem található. Ezek „melléküzemágként” jöttek létre, egy-egy eltérő profilú üzem profitjának kendőzése céljából (Weiss Manfréd: Ércárugyár; Gschwindt: Bor- és Szeszgyár; Hatvan: Cukorgyár). A konzervipar mintegy mellékes iparág volt, ez erősen rányomta bélyegét a műszaki színvonalra és az üzemek külső képére egyaránt. 1937-ben az ipar átlaglétszáma 2270 fő, a csúcslétszám 4850 fő volt. Az átlagos és maximális létszám közötti 1 : 2 arányú ingadozás mellett téli időszakra a foglalkoztatottság V6—Vj0 részre csökkent. A törzslétszám a konzervipar egészében 300—350 főt számlált, 12 órás műszakban túlnyomórészt nőket foglalkoztattak. A konzervgyártást nem kötötték szakképzettséghez, ezért az órabér alacsony, 16—20 fillér volt, ezen felül csak a jól begyakorlott dobozforrasztók, zárónők, befőttkészítők kaptak 2—4 fillérrel többet. A férfiak órabére átlagban 35 fillér volt. (Összehasonlításul: 1 kg disznózsír ára 1 pengő volt.) Ezen a helyzeten javított némileg az 1937. évi munkaügyi törvény, amely előírta a minimális órabéreket, és elrendelte a fizetett szabadság megadását. A szociális és higiéniai felszerelések nagyon hiányosak voltak. A néhány zuhanyozó, öltözőszekrény messze elmaradt a követelményektől. Munkaruha
