Balatoni Mihály et al.: A magyar élelmiszeripar története (Budapest, 1986)
II. rész. Az élelmiszeripar termelőerőinek fejlődése a gyáripar kialakulása óta - Szenes Endréné dr.: Konzervipar
Konzervipar 393 hidai (Ausztria) üzem, amely ugyancsak a hadsereg részére állított elő húskonzervet és pótkávét. A magyar háztartásokra a házi tartósítás volt jellemző, a konzervfogyasztók szűk köre ekkor még külföldről vásárolta a jómódúak asztalára jutó különlegességeket. Az ebben rejlő üzleti lehetőségeket felismerve alapította Weiss Manfréd 1882-ben az első gyári jellegű konzervüzemet, amelyben 50—60 fő, az őszi és téli húsfeldolgozási idényben 200—300 fő dolgozott. Az üzem a Honvéd Kincstár megrendelésére főleg a honvédség és a haditengerészet részére hús- és kávékonzírveket, emellett kisebb mennyiségben gyümölcs-, zöldségkonzerveket, leveskivonatokat gyártott. Nyereséges üzemelése csakhamar bővítésre nyitott lehetőséget, a primitív üzemépületbe konzerv- és egyéb (festékes-, cipőkrémes-) dobozgyártó berendezéseket telepítettek, és megalakult Budapesten a Weiss Manfréd Első Magyar Konzerv- és Ércárngyár, amely Magyarország későbbi legnagyobb nehézipari üzemének, a csepeli Weiss Manfréd Műveknek lett az alapja. (Megjegyzendő, hogy ez volt az iskolája a konzervipar több elismert szaktekintélyének.) A XIX. század végéig még 4—5 gyár és számos kézműves jellegű kisipari savanyító- és halkonzerváló üzem létesült. 1898-ból származó statisztikai adatok szerint az évi konzervtermelés 2290 tonnát tett ki. A századforduló táján az Alföldön alakultak ki a konzervipari telepítés feltételei. Kecskemét volt az ország kiemelkedő gyümölcstermelő városa, 100 katasztrális holdra jutó gyümölcsfaállománya csaknem háromszorosa volt az országos átlagnak. Ugyancsak jelentős volt az alacsony bérért is elhelyezkedni kívánó női munkaerő. Az ebben rejlő lehetőséget felismerve tett javaslatot Ausztriából a Bozeni Konzervgyár vezetője — a város által nyújtott iparfejlesztést támogató kedvezményeket kihasználva — konzervüzem létesítésére. A gyár alapításának éve 1900, a termelést 1901 májusában kezdték meg. Ugyanebben az évben látott napvilágot a konzervipari nyersanyagtermeltetés első írásos dokumentuma is. A gyáralapító Diffenbach Eugen újságcikkben fordult a város gazdatársadalmához, amelyben így írt: „Cégünk elve: mindazon terményeket, amelyek a kecskeméti piacon kaphatók, ott szerezze be és dolgozza fel. Szükségünk van főzelékfélékre... mely az ottani piaci minőségben teljesen megfelel. Továbbá gyümölcsre is van szükségünk... melyek oly nagy mennyiségben teremnek ottan, hogy külön ültetésre nincs szükség, csupán arra fogunk törekedni, hogy lassan-lassan a gyári feldolgozásra legalkalmasabb fajták terjedjenek el.” Hivatalos felszólítás is jelent meg az újságokban: „Bozeni Konzervgyár kéri a gazdaközönséget, megegyezés szerinti mennyiségű és minőségű zöldborsó termesztése iránti szerződés kötésére.” Ezek voltak a fajtanemesítés és a szerződéses termeltetés kezdetei. A helyi sajtó természetesen nagy érdeklődéssel kísérte a bozeni gyár mintájára gyors ütemben haladó építkezés eseményeit. Hírt adott arról, hogy a gyár kazánját 6 pár lóval vont szánon húzták be a vasúttól a gyártelepre, és aggódott, hogy „kéményében annyit füstölnek, hogy majd a környékbeli jó magyarok nem győznek prüszkölni”.
