Balatoni Mihály et al.: A magyar élelmiszeripar története (Budapest, 1986)
II. rész. Az élelmiszeripar termelőerőinek fejlődése a gyáripar kialakulása óta - Szenes Endréné dr.: Konzervipar
392 Konzervipar értékének megőrzése, minőségének a feldolgozási műveletek során változatlan megtartása jelenti ma a konzervipar legfontosabb feladatát. Ugyanekkor a tartósítás bizonyos töményítést, dúsítást is jelent, mert például 1 kg szárítmány 10—16 kg friss zöldség, 1 kg sűrítmény 5—8 kg nyers paradicsom tápanyagait tartalmazza. A tartósítóipar nemzetközi jelentőségét az a körülmény adja, hogy a nyersanyagok megtermelése földrajzi, talaj- és klimatikus adottságok függvénye, és ahol ezek a feltételek hiányoznak, ott a szükségletek csak a kedvezőbb adottságok között termett és feldolgozott — tartósított — termékekkel elégíthetők ki. A tartósított termékek iránti igény növekedése több társadalmi tényező függvénye. A fejlődő iparosodás, az önellátó családi gazdaságok számának csökkenése, az urbanizáció, a motorizáció, a nők növekvő foglalkoztatottsága fokozzák a fogyasztásra kész, könnyen, gyorsan tálalható konzervek iránti igényeket. A szabadidő kulturált eltöltésének kívánalma kapcsán a háztartáson kívüli étkezések arányának növekedése, a szociális ellátás javuló színvonalával pedig egyes intézmények étkeztetésének fejlődése a társadalmi étkeztetés különböző szervezeti formáiba (iskolai étkeztetés, öregek ellátása stb.) illeszthető tartósított készítmények igényét veti fel. Ez a magyarázata annak, hogy egy-egy ország ipari fejlettsége és konzervfogyasztásának színvonala egymással szoros arányban áll. Szolgáljon ennek bemutatására a következő példa: 1938-ban az egy főre jutó konzervfogyasztás Magyarországon 0,8 kg-ot, ugyanakkor Angliában 13, az USA-ban 31 kg-ot tett ki. A különbség közöttük 18-, illetve csaknem 40-szeres volt. 20 év múlva hazánkban a konzervfogyasztás — az ipari fejlődéssel együtt növekedve — 2,8 kg-ot, Angliában 24, az USA-ban 44 kg-ot ért el, azaz a különbség mintegy 9-, illetve 15-szörösére mérséklődött. A XIX. század végétől az I. világháborúig Magyarország kedvező talaj- és klimatikus adottságai alapján a zöldség-gyümölcs termesztés feltételei szempontjából az európai országok élvonalába sorolható. Az Osztrák—Magyar Monarchia hátrányos gazdaságpolitikája következtében nyers — nem feldolgozott — termékekből (kecskeméti kajszi, szabolcsi alma, szegedi paprika, makói hagyma) Európa szállítójává vált. A konzervipar mégis élelmiszeriparunk egyik legfiatalabb ágazata. Európában — elsősorban Angliában, Német- és Franciaországban —, valamint az Amerikai Egyesült Államokban a XIX. század végén már fellendült a konzervgyártás, Magyarországon azonban a gazdasági elmaradottság, a feudalizmus maradványait magán viselő kezdetleges kapitalizálódás viszonyai között csak néhány üzem ismert. Ilyen volt például a Bogdány-féle Első Osztrák—Magyar Rámtottlexesanyaggyár, Rohonc (Rechnitz, Ausztria) 1872, amely a hadseregnek készített rántott- és borsóleves-alapanyagot, valamint a bruck-király-
