Balatoni Mihály et al.: A magyar élelmiszeripar története (Budapest, 1986)
II. rész. Az élelmiszeripar termelőerőinek fejlődése a gyáripar kialakulása óta - dr. Balatoni Mihály: Tejipar
378 Tejipar sége igen széles körű volt, így többek között a hazai tejcukorgyártás megvalósítása, a kazeingyártás korszerűsítése, a városi tejellátás számos területén való fejlesztése stb. fűződik nevéhez. A szervezőmunka eredményeként 1945 februárjában először jelent meg a tej a fővárosban. Ez ugyan még csak 1500 liter volt, de márciusban már megkezdődhetett napi 1000 liter tej katonai főzőüstben való pasztőrözésével a kórházak, a klinikák, a csecsemő- és a gyermekotthonok ellátása. A munka irányításában a vállalat vezetése mellett a február elején megalakult üzemi bizottság is fontos szerepet vállalt. A 30—40 dolgozó az első két hónapban nem kapott fizetést, mindössze délben egy tál étel volt a juttatás, amit a vállalati konyha megmaradt készletéből tudtak biztosítani. Fizetést áprilisban kaptak először. A tejfelvásárlást eleinte az üzem lovas kocsis „expedíciói” végezték. Májusban a napi mintegy 10 ezer liter tejet a Közellátási Bizottság osztotta el a kórházak és a csecsemőotthonok között. A termelőket különböző módon ösztönözték a tej átadására. A polgári hatóság a szovjet katonai parancsnokság által láttamozott védlevelet adott azoknak a termelőknek, akik naponta 2 liter tejet adtak át Budapest tejellátásához. Az okmány garantálta, hogy tehenüket minden igénybevételtől mentesítik. A budapesti tejellátás lassú fejlődés után az üzemek legszükségesebb helyreállításával és a tejfelvásárlás fokozatos megszervezésével lényegében 1946-ra alakult ki. Az infláció alatt a tejfelvásárlásban is mind nagyobb szerepet kapott a cserekereskedelem, amikor az átvevő üzemek közszükségleti cikkek (só, cukor, gyufa, petróleum stb.) juttatásával tudtak tejhez jutni, de a dolgozók fizetésének is fontosabb része volt a természetbeni járandóság, az élelmiszer-juttatás. 1946-tól megkezdődött a tejen kívül már a túró, a tejföl és kis mennyiségben a vaj forgalomba hozatala is. A forint bevezetésekor indult meg a tej- és tejtermékellátás nagyobb mértékben. Ekkor Budapesten kb. 10, országosan 131 üzem működött. 1946-ban kormányrendelet intézkedett a tejbeadási kötelezettségről. A tej felvásárlására és feldolgozására kijelölt (márkázó) üzemek kaptak megbízást. A beadási kötelezettség —- a megye tejtermelési adottságai szerint — tehenenként évi 270—400—540 liter volt, továbbá anyajuhonként 1,5 kg gomolyát kellett beadni. A felvásárolt tejmennyiség az 1945. évi 34,5 millió literről 1948- ra 278 millió literre emelkedett. Az üzemek műszaki-technológiai feltételei a felszabadulás utáni első években alig változtak, és döntően a legszükségesebb berendezések felújítására terjedtek ki. A tőkés tulajdonosok általában nem tudtak — de nem is akartak — komolyabb befektetéseket eszközölni, és a kevés tej sem ösztönözte az üzemi kapacitások fejlesztését. Egyes területeken feléledt a tejszövetkezeti mozgalom is. A mostoha körülmények között a tej minőségi megóvása sem volt kielégítő, a kevés tej egy része savanyúan érkezett az üzemekbe, ezért kényszerből engedélyezték kémiai konzerválószer (Anticol formaldehid tartalmú szer) használatát.
