Balatoni Mihály et al.: A magyar élelmiszeripar története (Budapest, 1986)
II. rész. Az élelmiszeripar termelőerőinek fejlődése a gyáripar kialakulása óta - dr. Balatoni Mihály: Tejipar
372 Tejipar A tejgyűjtőkben általánosan a nyitott bordás (csörgedeztető) tejhűtőket (kútvízzel vagy jeges vízzel) használták. A kútvizes hűtés nem gátolta megfelelően a tej savanyodását, ami a tej minőségében és feldolgozhatóságában sok nehézséget okozott. A tej átvétele kannaszám szerint történt (ami pontatlan), a tejszínt pedig súlyméréssel vették át. A tej pasztőrözésére motollás (dán) pasztőrözőket használtak, amelyek hatásfoka nem volt kielégítő. Az 1920-as években feltalált lemezes pasztőrözök (hőcserélők) a felszabadulásig nálunk még nem terjedtek el, csak egy-kettő volt az országban. A fogyasztói tej döntő hányada kannákban került forgalomba, tejet, kakaóstejet, joghurtot csak nagyobb üzemekben, főleg Budapesten palackoztak. 1934-ben már próbálkoztak egyes termékek impregnált papírpoharakban való forgalomba hozatalával is. A vajkészítés terén — főként a vajmárkázás bevezetésével —jelentős fejlődés indult meg. 1937-ben 50 márkázásra jogosult üzem működött. A vaj legnagyobb részét —-a márkázó üzemekben kivétel nélkül — pasztőrözött és kultúrával érlelt tejszínből gyártották. A tejszín érlelésére sóleves hűtésű lengőkeverős tejszínérlelő bárkákat használtak. A nagyobb üzemekben a köpülő-gyúró berendezések terjedtek el. A vajat exportra 50 kg-os hordókban — márkajeggyel ellátva —, a fogyasztók részére általában 0,10 kg-os egységekben, pergamenbe csomagolva hozták forgalomba. Néhány nagyobb vajüzemben (pl. az OMT1C kelenföldi üzemében) már automata vajcsomagoló gép is működött. Félkeménysajt-gyártó üzemrész szegletes sajtkáddal a harmincas évek elején ( Véménd) Forrás: a Mezőgazdasági Múzeum képanyaga
