Balatoni Mihály et al.: A magyar élelmiszeripar története (Budapest, 1986)
II. rész. Az élelmiszeripar termelőerőinek fejlődése a gyáripar kialakulása óta - dr. Balatoni Mihály: Tejipar
Tejipar 371 A harmincas évek végére a tejgyűjtő helyek száma csaknem 2000-re nőtt, ezek mintegy tele magánkisiparosok kezében volt („szepi” tejesek, nevüket a népies „szepera" = soványtej elnevezéstől kapták). A szövetkezetek a tejet árverésen (versenytárgyaláson) a legtöbbet ígérőnek adták, általában egyéves időtartamra. Ebből gyakran az következett, hogy az üzemek nemcsak a körzetükbe tartozó tejet vásárolták meg. hanem mindazon községek tejét, amelyet szerződéssel le tudtak kötni. Ezt az anarchikus állapotot tetézte még, hogy számos községben két tejgyűjtő is volt, és más-más üzemnek szállított. Ezt a helyzetet a felszabadulás után (1948-ban) a Tejipari Igazgatóság a körzetesítéssel (rajonírozással) számolta fel. Az 1930-as évek közepétől több jelentős vállalkozás alakult, ezek közül kiemelésre méltó 1935—1936-ban a Dehydro Kft. (Reisner család) gyulai üzeme, amelyet régi malomépületben létesítettek, és az ország első tejporgyára volt. Itt 1937-ben napi 8—-10 ezer literből gy ártottak — toronyszárítással —- tejport, ezenkívül vajat és savkazeint. Ugyancsak jelentős üzeme volt a Pécsváradi Tejgazdasági Vállalatnak Véménden, ahol a tej szövetkezet épületében volt a tejgyűjtés. a vaj- és a fél kémén ysaj t-gyá rtás. A szomszédságában levő leállított malomépületben pedig ementáli és parmezánsajtgyártó üzem működött (svájci, illetve olasz sajtmester vezetésével). Gvúróasztalos vajkészítő és exportvaj hordozás. A Központi Tejcsarnok zalaegerszegi üzeme a harmincas években Forrás: a Tejipari Vállalatok Trösztje képanyaga
