Balatoni Mihály et al.: A magyar élelmiszeripar története (Budapest, 1986)
II. rész. Az élelmiszeripar termelőerőinek fejlődése a gyáripar kialakulása óta - Nagy Tamás: Baromfiipar
342 Baromfiipar hogy pl. két orosházi cégnél a libakopasztó asszonyok sztrájkba léptek. A Népszava írta 1906. december 15-én: „Orosházán a libakopasztó asszonyok — mintacsabai HÍRADÓ jelenti — sztrájkba léptek. Böhislegi Márton (helyesen Öhlschläger) és Bernardinelli orosházi baromfiszállító cégeknél mintegy 80 kopasztó asszony kimondta a sztrájkot, bérjavítást követelvén. Egyetlen sztrájktörő sincs köztük.” Szervezett munkásmozgalom a baromfifeldolgozó üzemekben nemigen alakult ki, azok elszigeteltsége miatt. Pedig a körülmények, a kizsákmányoltság magas foka ezt indokolttá tette volna. A helyzet később sem javult, és azt mindennél jobban mutatja be Darvas József A legnagyobb magyar falu c. művében: . .A falu egyik legfontosabb exportcikke a baromfi. A baromfitelepek, vagy ahogyan Orosházán nevezik őket: »csirketelepek« közül a két legnagyobb nem csupán kereskedelmi vállalkozás, tehát nem elégszenek meg a szárnyasok összeszedésével, hanem fel is dolgozzák őket, hogy külföldi szállításra alkalmasak legyenek. A csütörtöki és a vasárnapi hetipiacra már kora hajnalban megindul a kocsik és emberek áradata: hozzák a sok károgó, vartyogó, sápogó jószágot, sovány vagy hízott állapotban és megindul a vásárlás. .. .A telepen rengeteg asszony dolgozik: az úgynevezett kopasztó asszonyok, akik vágják és a tolitól megtisztítják a baromfiakat. Utána a hatalmas fagyasztóterembe hordják a megtisztított jószágokat, ahol télen-nyáron 10 fokos hidegben dolgoznak az emberek: ládákba csomagolják az árut. Legtöbbjük állandóan náthás. A kopasztó asszonyokat darabonként fizetik: egy csirke megkopasztásáért 3, kacsáért 4, libáért 4 és fél—5 fillért kapnak, azonkívül a levágott állatok véréből vihetnek haza a családnak, hogy sütve elfogyasszák. Az asszonyok átlagos heti keresete napi 12—14 órai munka mellett 10—12 pengő, a tavaszi, őszi és karácsony előtti szezonban néha 20 pengőre is fölmegy, de ilyenkor rengeteget dolgoznak, csak néhány órát alusznak, sokszor azt sem otthon, hanem csak a telep valamelyik termében ledőlve, hogy az oda-vissza járással se rövidüljön az alvás vagy a munka. A hűtőházban dolgozók heti 12—14 pengőt keresnek napi 12—14 órai munkaidővel, de munkatorlódás esetén náluk is megtörténik, hogy a napi pihenő nem több 4—-5 óránál, amikor is 10 fillér túlóradíjat kapnak. Alkalmaznak még néhány 14—15 éves gyereket is, akik az állatokat eíetik-itatják, és ezért 20 pengőt kapnak havonta. Az egyik baromfitelep tulajdonosa a falu leggazdagabb embere.” Munkásmozgalmi kapcsolatok elsősorban a Viharsarokban alakultak ki a rokonszakmák szervezeteinek segítségével. Élenjártak ebben a békéscsabaiak, ahol a munkásság képviselői között kiemelkedtek a Gyuska lányok, akik a felszabadulás után fontos gazdasági és politikai funkciókat töltöttek be. Gyuska Mária iparigazgató, vezérigazgató, Laczkóné Gyuska Erzsébet az MKP, majd MDP és MSZMP Központi Bizottságában osztályvezető, Csákváriné Gyuska Hona Békéscsabán vállalati igazgató. Hasonlóan vezető egyéniség volt Szentesen Patai Sz. Sándorné, akinek a harmincas években az üzemet el is kellett hagynia a rossz munkakörülmények, kevés kereset és rendezetlen munkaidő
