Balatoni Mihály et al.: A magyar élelmiszeripar története (Budapest, 1986)

II. rész. Az élelmiszeripar termelőerőinek fejlődése a gyáripar kialakulása óta - Berszán Gábor - Tepliczky Ottó: Húsipar

318

Húsipar

technológiáját írta le, és a szakma gyakorlásához nélkülözhetetlen tanácsokat adott.

A fejlődés nem az üzemek méreteinek növekedésében, hanem a bővülő készítményválasztékon, a szerény mértékű gépesítésen és a hűtési eljárásokon tapasztalható.

Legfontosabbnak az állatorvosok által rendszeresen ellenőrzött vágóhidak számának növekedését tekinthetjük; 1937-ben 893 közvágóhíd és 3556 közvágóhely volt. A közvágóhidak magas száma mutatja, hogy az országban nemcsak a városokban, hanem minden nagyobb településen megtalálhatók. Ezeken együttesen 470 ezer szarvasmarhát, 1,4 millió sertést, 220 ezer juhot és kecskét és közel 16 ezer lovat vágtak le.

1933- ban a marhák lábon hajtását 30 km-re korlátozták és tiltották a tüzes vassal való bélyegzést. A nagy terjedelmű tüzes bélyegző rontotta a bőrök» elsősorban a pitlingbőrök minőségét és értékét. A bőripar évtizedek óta hadakozott ennek használata ellen.

1934- ben vetődött fel élesen a mészárosipar gyárszerű gyakorlásának kérdése. A gazdasági válság alatt számtalan iparűző tönkrement. A tőkeerős iparosok igyekeztek kihasználni ezt a helyzetet. Az ipartestületek akadályozták ezeket a kezdeményezéseket, mert az egyedül dolgozó mesterek megélhetését féltették (ők voltak többségben).

Gondot okozott a természetes és a műbelek behozatala is, az egész szakma egységesen lépett fel az import és a faggyú alacsony belföldi ára ellen. Ismét napirendre került az állatszavatossági törvény módosításának kérdése: az iparűzők sérelmesnek tartották az ún. vélelem gyakorlati értelmezését és a szavatossági határidőket. (Vélelem = megvolt vagy meglehetett-e a hiba már az adásvételkor?)

A gazdasági válságból való kilábalást mutatja a növekvő hús- és húskészítmény-fogyasztás. Budapesten a heti marhavágás 1935-ben 820 darab, a borjúvágás 2500 darab, egyre növekedő, a juhhúsfogyasztás heti 700—750 darabban állandósult. Az utolsó békeévben az átlagos húsfogyasztás elérte, meghaladta a 37 kg/főt.

Az állattenyésztés területén egyre több oktatási intézmény jött létre, a képzett szakemberek száma is növekedett, és a gyarapodó magyar nyelvű szakirodalom jóvoltából bővült a szakma nyelvkincse, sőt az állattenyésztésen keresztül olyan nyelvi anyag terjedt el az iparban, amely addig csak a nép nyelvében élt. A szakmai nyelv teljes megújhodása már a következő korszakban zajlott le.