Balatoni Mihály et al.: A magyar élelmiszeripar története (Budapest, 1986)
II. rész. Az élelmiszeripar termelőerőinek fejlődése a gyáripar kialakulása óta - Berszán Gábor - Tepliczky Ottó: Húsipar
296 Húsipar Székállólegény 1871-ben cáig lerágták a birkák. Ügyeljenek a mesterek a legeltetésre, mert száz forint bírságot vesznek rajtuk, vagy 6—14 napi áristomot kapnak, legeltető szolganépüket pedig megbotozzák.” A nagyobb vidéki városokban hasonlóak voltak a gondok. A húsok frissen tartásához már évszázadok óta használtak természetes jeget a mesterek. A korábbi századokban a céhek közös jégvermet tartottak fenn. Az 1850-es évektől a Helytartótanács elrendelte, hogy minden széknél jégveremnek kell lennie, de úgy vélekedett, hogy „a nyári időben a húskészlet épségben tartásához lehetséges, hogy több mészáros egyesülve tartson jégvermet, de üzletében e célra alkalmas edényekben május hónaptól szeptember hó közepéig a húskészlet frissen tartásához elegendő jégkészlettel mindig ellátva legyen, mire nézve az erélyes ellenőrködés felette kívánatos.” Meleg időben a húsokat a székek pincéjében tartották, fahorgokon és fából készült teknőben, félmetszésekben (félbevágott hordó). Az első bolti jégszekrény az 1860-as években jelent meg. Az 1857. február 9-i császári pátens végképp kivette a céhek kezéből a mesterség gyakorlási jogának adományozását, s ezt a városi hatóságok jogkörébe utalta. A mészárszék fenntartását és üzemeltetését ún. jogképességhez kötötte. A mészárlást képesség vagyoni meghatározású (két) elemből tevődött össze: a városi letéthivatalhoz fizetendő kautióból és legalább 3000 forint értékű
