Balatoni Mihály et al.: A magyar élelmiszeripar története (Budapest, 1986)
I. rész. Az élelmiszerek előállítása és forgalma a feudalizmus korában
AZ ÉLELMISZERIPAR TÖRTÉNETE A TÖRÖK KIŰZÉSÉIG 25 gyott jobbágytelkeket. (Helyenként az is előfordult, hogy a majorsági földek növelése után nem tartott igényt többé a földesúr a puszta telkekre, hanem a jobbágyok foghatták fel azokat évi pénzbér és természetbeni járadék fejében.) Előfordult, de nem volt gyakori a telekcsonkítás, azaz a jobbágyföldek részleges elvétele, a földtől való megfosztás pedig a kifejezetten ritka jelenségek közé tartozott. A majorsági gazdálkodás kiépítése nem történhetett meg egyik napról a másikra, s nem is terjedt ki az ország egész területére. E folyamat időnként nekilendült, majd alábbhagyott a rendelkezésre álló munkaerő, az értékesítési lehetőségek s nem utolsósorban a politikai és katonai fejlemények függvényeként. A változatos módon kialakított, illetve megnövelt majorsági föld önmagában még nem volt földesúri üzem, hanem annak csupán egyik tárgyi feltétele. Ahhoz, hogy a majorságok földjéből részben árutermelő, részben önellátó gazdaság jöjjön létre, munkaeszközökre és — ami még ezeknél is fontosabb — munkaerőre volt szükség. A majorságok munkaerő-szükségletét a jobbágyok ingyenmunkája biztosította. Mivel a jobbágy nem puszta kézzel, hanem igás állataival és munkaeszközeivel együtt állt ki robotra, a majorságok munkaeszköz-szükséglete viszonylag csekély volt. Természetesen az uradalmak számára vásároltak gazdasági felszereléseket, ekéket, boronákat és szekereket, a szükséges vonóerőt részben a majorságokban tartott jármos ökrök, kisebb részben pedig a hámos lovak szolgáltatták, de ezek száma nem volt elegendő a szántás és a betakarítás elvégzésére. Az uradalmi jószág hajtására és gondozására béreseket fogadtak fel. az általuk teljesített munkanapok száma azonban a jobbágyi robotnapoknak csak a töredékét tette ki. A munkaigényes és szakértelmet követelő munkák során — például a szőlőművelésben — nélkülözhetetlenné vált a bérmunkások időszakos alkalmazása, de a bérmunka kizárólagossá még e téren sem lépett elő. Csepregen a Nádasy család majorsági szőlőit a mezővárosiak művelték robotban, igaz viszont, hogy ennek fejében minden egyéb úrdolgától mentesek voltak. Hasonló jelenség figyelhető meg I. Rákóczi György hegyaljai birtokain, bár ott a jobbágyság egésze nem szabadulhatott meg a szántóműveléssel járó robottól. A kevés szántóval rendelkező hegyvidéki falvak népe nem robotolt mindig, esetenként azonban előfordult, hogy robotváltság címén pénzt követelt tőlük a földesúr. Jobbágy Dániel, a Batthyány család jószemű tiszttartója, a XVII. század közepén észrevette, hogy az ímmel-ámmal végzett robotmunka nem elég hatékony, s javasolta a robot pénzbeni megváltását. Terve a jobbágyok ellenállásán bukott meg, akik képtelennek tartották magukat a váltságösszeg előteremtésére. A majorságok robotmunkára épülő üzemek voltak, tehát a fenntartásukhoz szükséges munkaerőt és a munkaeszközöket a jobbágyok szolgáltatták, ezért az uradalmi gazdálkodás termelési színvonala nem haladta meg a parasztgazdaságokét. Ha az értékesítési viszonyok kedvezőbbekké valtak, akkor a földesúr a majorságok területének kiterjesztésére és a robotmunka növelésére törekedett.
