Balatoni Mihály et al.: A magyar élelmiszeripar története (Budapest, 1986)
I. rész. Az élelmiszerek előállítása és forgalma a feudalizmus korában
26 AZ ÉLELMISZERIPAR TÖRTÉNETE A TÖRÖK KIŰZÉSÉIG De éppen a robotigény gátolta meg a földesurat abban, hogy a jobbágyot megfossza a használatában levő földtől, a jobbágytelektől. E korlátozó tényező egyértelműen kitűnik Nádasy Ferenc megfogalmazásából: . .a jobbágy másszorra is kívántatik nekünk, s ha földet nem bírhat, hát miről szolgáljon?” Más szóval, ha elveszik a jobbágytól a földet, akkor a földesúr elesik a robottól. A birtokosok bevételei pedig nem voltak elegendőek ahhoz, hogy bérmunkával pótolják a jobbágyi robotot. Nem a jobbágy elűzéséhez fűződött érdekük, hanem ahhoz, hogy birtokaikon szaporodjon a jobbágynépesség, a többi között ezért ültettek időnként zselléreket, illetve máshonnan szökött jobbágyokat a puszta telkekre. A majorsági gazdálkodás fokozatosan terjedt a XVI—XVII. századi Magyarországon, a földesúri üzemek a Nyugat-Dunántúltól a Felvidéken át Erdélyig egyaránt kimutathatók. Nem alakultak ki azonban a törökök által elfoglalt országrészen, amely az Oszmán Birodalom hódításainak következtében az 1660-as évek közepéig egyre mélyülő és szélesedő ékként nyomult az ország testébe. A magyar földesurak példájára itt-ott a szpáhik is megpróbálkoztak a robotoltatással, számottevő majorságokat azonban nem hoztak létre. A földesúri majorságok elsősorban gabonatermesztő üzemek voltak. Az uradalmi földek hozama teljes egészében a földesurat illette meg, a majorsági asztagok azután kiegészültek a jobbágyok dézsmagabonájával. Egyes uradalmakban a dézsmagabona a majorsági termény egyötödét, másutt egyharmadát tette ki. Az uradalmi szántók a XVII. században a művelt földterület 10—30%ára terjedtek ki, a szántóföldek túlnyomó többsége tehát a jobbágyság használatában volt. A földesúri és a paraszti gabonatermesztés színvonala között nem lehetett lényeges különbség, a vetésszerkezet azonban már mutatott némi eltérést. Az uradalmakban és a parasztgazdaságokban egyaránt a kenyérgabona termesztése volt az elsődleges, de a majorságokban több árpát és zabot vetettek, mint a parasztgazdaságokban. A különbség oka abban rejlik, hogy a birtokosok életvitele és a katonáskodás megkövetelte a lótartást, a jobbágyság legfontosabb haszonállata viszont továbbra is szarvasmarha volt. A szőlőművelés terén még jelentősebb volt a parasztgazdaságok termelése. Annak ellenére, hogy a XVI—XVII. században növelték a majorsági szőlőket, még a gyarapításban élenjáró Rákóczi-birtokokon is a borbevétel több mint kétötöde a jobbágyi szőlőkből származott az 1660-as években. A felhalmozott termék egy részét, ha az értékesítési viszonyok kedvezően alakultak, piacra vitték. Figyelembe kell azonban venni, hogy a XVI—XVII. századi Magyarország gabonakivitele távolról sem volt olyan jelentős, mint amilyen fontossá vált a későbbi századokban. A gabona kivitelét a rossz útviszonyok és a magas szállítási költségek akadályozták. A földesúr persze szállítási célra is igénybe vehette a jobbágyság igás jószágát, de számolnia kellett azzal, hogy a hosszú fuvarban leromlik az állat, amelynek kárát elsősorban a jobbágy látta, de az igaerőhiányt a robotoltató majorsági gazdaság is megsínylette. A korabeli Magyarországon hiányzott a gabona szállításához nélkülöz-
