Balatoni Mihály et al.: A magyar élelmiszeripar története (Budapest, 1986)
I. rész. Az élelmiszerek előállítása és forgalma a feudalizmus korában
24 AZ ÉLELMISZERIPAR TÖRTÉNETE A TÖRÖK KIŰZÉSÉIG kát”, továbbá néhány tojást gyűjtöttek össze, közösen küldtek be a földesúri konyhára juhot, sertést, borjút és vágómarhát, az utóbbit azonban a kisebb falvak népe „két vagy több faluul” állította elő. Az egyházi tizedet és a földesúri kilencedet sok helyütt pénzzel váltotta meg a jobbágyság. Ha a földesúr a birtokain maga bérelte az egyházi tizedet, akkor a kilenceddel együtt igényt tartott a jobbágyság termékeinek egyötödére, amelyből már nemcsak az úri háztartás szükségleteinek fedezésére futotta, hanem fölöslege is maradt, amit eladhatott a piacon. Szállításra kirendelhette jobbágyait, akik egyébként az udvarház körüli munkákat is elvégezték, természetesen megművelték a földesúr szántóit is. Mindezek azt mutatják, hogy az „úrdolga”, azaz a robot, nem tűnt el teljesen a Mohács előtti Magyarországon. A korábbi századokhoz képest azonban kétségtelenül csökkent a természetbeni járadékok súlya, és a jobbágyság többnyire pénzzel tartozott urainak. Az árutermelésből és az árukereskedelemből meggazdagodó jobbágyság vékony rétege bér-,illetve részes munkásként felfogadhatta zsellérsorba szorult társait, más szóval a paraszti árutermelés velejárója volt az, hogy a bérmunka a mezőgazdaságban is megjelent. A nyereséget hozó árukereskedelmi tevékenységbe a földesurak szintén bekapcsolódtak, a termékjáradék egy részével eladóként jelenhettek meg a piacon. Részben az árukereskedelmi tevékenységgel magyarázható, hogy a XV. század végén hozott törvényekben természetben követelték meg a kilencedet. Mátyás halála után meggyengült a királyi hatalom, felerősödtek viszont a földesúri törekvések, amelyek egyebek között a jobbágyság költözési jogának korlátozásában, valamint abban nyilvánultak meg, hogy a parasztságot igyekeztek kiszorítani az erdők és a legelők használatából. A jobbágyság anyagi és jogi helyzetének romlása vezetett az 1514. évi parasztháborúhoz, amelynek veresége után súlyos megtorló törvényeket hoztak. A földesúr elvehette, illetve megkurtíthatta a jobbágytelkeket, legkevesebb heti egynapi robotra kötelezhette a jobbágyságot, természetben szedhette a kilencedet, földbér címén pénzjáradékot követelt a jobbágytól, akit megfosztottak költözési jogától, így a röghöz kötött pórnép elesett attól a lehetőségtől, hogy másik földesúr birtokára vagy valamelyik mezővárosba költözve javítson helyzetén. A parasztháborút követő törvények megfelelő jogi kereteket teremtettek ahhoz, hogy az uralkodó osztály kiépíthesse árutermelő üzemeit, a majorságokat. Az előző századokban a földesúri használatban levő földek csökkenése volt jellemző, a szántók fokozatosan a jobbágyság kezébe mentek át. Ha a jobbágy kemény munkával földet hódított el a természettől, akkor a művelhetővé tett terület megélhetésének biztosítékává, gyarapodásának forrásává vált. A XVI. század elejétől a majorsági gazdálkodás fokozatos kiépítése lefékezte, illetve helyenként meggátolta a paraszti földhasználat bővülését, mert az árutermelésbe bekapcsolódó földesúrnak magának is földre volt szüksége. A majorsági föld gyarapítására több lehetőség kínálkozott, így a földesúr feltörethette a szántóművelésre alkalmasnak talált legelők egy részét, kiirtathatta az erdők bizonyos hányadát, hozzácsatolhatta az urasági földhöz a pusztán ha-
