Balatoni Mihály et al.: A magyar élelmiszeripar története (Budapest, 1986)
II. rész. Az élelmiszeripar termelőerőinek fejlődése a gyáripar kialakulása óta - Frey József - dr. Perédi József: Növényolajipar
264 Növényolajipar tervezett beruházások és felújítások nagy része csak a háború befejezése után valósult meg. Ez a tény, valamint az erősen visszaesett piaci igények sok vállalatot csődbejuttattak, leállásra vagy felszámolásra kényszerítettek. A pénzügyi nehézségek szinte minden vállalatot érintettek, mivel az elavult nagy- és kisüzemek a bizonytalan értékesítési lehetőségek miatt nem jutottak fejlesztési hitelhez, a felújított üzemek pedig nem tudták a hiteleket törleszteni. Az inflációt követő stabilizáció és konszolidáció fellendülést eredményezett az iparágban. E fellendülés azonban nem volt általános, mert az üzemek versenyeztek a piacért, s a kisebb, tőkeszegény cégek ebben a versenyben hátrányba kerültek. A tőke koncentrációja, valamint a védővámok 1928. évi életbeléptetésének hatására növekedett az üzemek életképessége, és így a hazai olajmagtermelés is. A ma is működő üzemek közül a győri olajgyárban a háború után, 1919-ben új extrakciós üzem kezdte el a termelést. A finomító- és étolajüzemben repceégőolajat, lakklenolajat, derített kókuszolajat, finomított napraforgó- és földidióolajat, később pedig keményített ételzsírt gyártottak. A kazánházba 1920- ban két BW-rendszerű kazánt építettek be. Az áramot ekkor már két gőzturbina és generátor szolgáltatta 1200 lóerő teljesítménnyel. 1923-ban újabb áramtermelő egységet építettek, az akkor üzembe helyezett elektrolizőr, hidrogénező és olajkeményítő üzemek ellátására. Ugyanebben az évben Mákosdűlőn magfogadó állomást létesítettek, és négy 300—300 tonna befogadóképességű favázas raktárát építettek. 1925-ben a gyártelepen 26 kisebb-nagyobb épület volt, és a gyár mintegy 400 főt foglalkoztatott. A technikai színvonalra jellemző, hogy a magőrlésre Ganzhengerszékeket használtak a korábbi koller-járat helyett; a lenmag préselését 400 atmoszféra nyomáson 20 etázsprés végezte, napi 110 tonna teljesítménnyel. A repcemag feldolgozására nyolc, összesen napi 60 tonna teljesítményű mozsárprést használtak. A préseket és a napraforgó-hajalót a Hamburger Eisen und Stahlwerke szállította. Az égőrepce finomítására tömény kénsavas kezelést alkalmaztak. A lakklenolajat részleges savtalanítás, szárítás, derítés és szűrés útján állították elő. Az étolaj és az ételzsír gyártására tömény lúgos savtalanítást, szárítást, derítőföldes színtelenítést és gőzölést alkalmaztak. Az ételzsírt papírral bélelt, saját gyártású fahordókba csomagolva szállították. A gyár beruházásai nagy összegeket emésztettek fel. A hiteleket a Wiener Bankverein nyújtotta. A várt piaci fellendülés helyett azonban a kereslet beszűkült. Az újabb és újabb hitelfelvételeket csak részvényeladással tudták fedezni, és így a gyár tényleges tulajdonosa lassanként a bank lett. Némileg hasonlóan alakult a nyírbátori Báni Gyártelep helyzete is. A húszas évek elején a beruházások és a tőkebefektetések — egyre növekvő hitelfelvétel mellett — tovább folytatódtak. 1922-ben itt is battériás rendszerű extrakciót helyeztek üzembe, és távolabbi telephelyeken gőzmalmot, sertéshizlaldát vásároltak. Az 1923/1924. évre készített pénzügyi jelentés még bizakodó. A gyár 500 munkást foglalkoztatott. A nyomasztó pénzszűke miatt azonban a csekély
