Balatoni Mihály et al.: A magyar élelmiszeripar története (Budapest, 1986)
II. rész. Az élelmiszeripar termelőerőinek fejlődése a gyáripar kialakulása óta - dr. Huszár János: Édesipar
Édesipar 247 megsemmisülés veszélye fenyegette. Néhány nagyobb gyárban a teljes tétlenséget a szovjet hadsereg által rendelkezésre bocsátott anyagból készített lisztesáruk termelése törte meg. Az üzemek többségében a technikai felszerelés nem szenvedett nagyobb kárt, mégis kérdésessé vált az édesipar fennmaradása. A kiéhezett ország szükségleteit a technikai, technológiai felkészültséggel többszörösen ki lehetett volna elégíteni, ha ehhez a többi feltétel is meglett volna. Az energia és a nyersanyagok hiánya az édesipart még az I. világháború utáni helyzetnél is rosszabbá tette. 1946-ban az édesipar gyárüzemei kapacitásuknak csak 3—5%-át tudták kihasználni, elsősorban az anyag- és energiahiány miatt. A cukorka- és csokoládéárukat gyártó kisebb üzemek egyáltalán nem tudták megindítani termelésüket. A II. világháború után az ipart többen akarták temetni, mint megmenteni. Kezdetben nem mindenki értette meg, hogy az új helyzetben új szempontok alapján, a tömegélelmezés szemszögéből kell vizsgálni az édesipar szerepét. Az ország élelmezésének szomorú képe és különösen a magas tápértékű élelmiszerek hiánya követelőén indokolta az édesipar bekapcsolását az ország élelmiszer-termelésébe és a közellátás szervezetébe. Az ipar vezetői azt kérték a kormánytól, hogy ha csak kis mértékben is, de biztosítsanak nyersanyagot az édesipar részére. így tudnak csak segíteni a közélelmezésben, és így képesek megakadályozni a munkások iparból való teljes elvándorlását. Az ipar talpra állításáért először fogtak össze a munkáltatók szervezetei és a munkásokat képviselő szakszervezet. Az Édesipari Munkásban böngészve megállapíthatjuk, hogy az ipar szakmai szervezetei és a szakszervezet egységesen fordultak a kormányzathoz az ipar megmentése érdekében. Az 1946. június 12-i számban Herceg Péter, a szakszervezet elnöke tollából olvashatjuk a következőket: „Az édesipar az országnak egyik jelentős ipara. A nagy édesipari gyárak és a modern cukrászüzemek a nemzeti vagyonnak jelentős része. A Stühmer, a Gerbeaud és a többiek világmárka, az egyetemes magyar ipar büszkeségei. A magyar édesipari munkások szaktudása az egész világon elismert, szívesen fogadják őket a külföldi üzemek. Az édesipar a kakaóbabon kívül nyersanyagát a mezőgazdaságtól nyeri. Nem közömbös a mezőgazdaságnak sem, hogy tönkremegy-e az édesipar.” A II. világháború előtt az édesiparban 50 ezer ember dolgozott, nyolcadik helyen állt az adózási statisztikában, exportja is számottevő volt. Az Édesipari Munkások Szabad Szakszervezete 1946 májusában memorandumot intézett az iparügyi miniszterhez, amelyben az édesipar és a cukrászipar részére cukorellátmányt kért, vállalva a felhasználás ellenőrzését is. A többi között ez is hozzájárult, hogy a kötött gazdálkodás bevezetésével az édesipar anyagellátását is szabályozták, és ezzel megteremtődött a feltétele az édesipari termelés beindításának. A stabil pénz megteremtésével megfékezték az inflá-
