Balatoni Mihály et al.: A magyar élelmiszeripar története (Budapest, 1986)
II. rész. Az élelmiszeripar termelőerőinek fejlődése a gyáripar kialakulása óta - dr. Huszár János: Édesipar
Édesipar 245 csak kb. 70—80%-át tudta kihasználni. A nagyüzemek teljes kapacitásuk kihasználásával a fogyasztói igények 80—90%-át tudták volna kielégíteni. A gyáripar és a kézműipari cukrászok közötti verseny és harc megnövelte a munkások amúgy is túlzott kihasználását és egyben a munkások szervezett ellenállását a túlzott igénybevétellel szemben. A két világháború között fellendült vállalkozói kedvet némileg letörték a különböző állami megszorítások. 1920-ban bevezették a cukoradót, a fényűzési forgalmi adót, amelyek elsősorban a kisüzemeket és az ülőfogyasztásra berendezkedett cukrászdákat sújtották. Néhány szemelvény a korabeli szaksajtóból. A Cukrászok Lapja a következőket állapítja meg 1925-ben: „A külföldi cukrot Triesztben 5563 koronáért kínálják. Nálunk csak a kincstári részesedés, amit a cukorfogyasztók kilónként fizetnek, adóval együtt 6500 papírkorona.” A fényűzési és a cukoradó az édesipari termékek árának 30—50%-át is kitette a húszas évek közepén. Ez egy tábla csokoládé árának egyharmadát, a cukorka árának felét tette ki. A Cukrász Munkás című lap 1938. szeptember 10-én ezt írta: „Amíg a belföldi fogyasztásban 128—132 fillér 1 kg cukor ára, addig külföldre 11—13, sőt, nem ritkán 9—10 filléres áron szállítják ki a cukrot.” Szinte természetes, hogy az így megdrágított édességnek csak a magas jövedelműek lehettek a fogyasztói. A szegényebb állampolgárok még a cukorhoz is nehezen jutottak hozzá. 1933—1934-ben az egy főre jutó cukorfogyasztás 27 európai állam átlagában évente 22,9 kg volt. A magyarországi adat 10,6 kg. 1937—1938-ban kezdett kialakulni az egyensúly az édesipari gyárak és a kézműipar között. Az igények növekedése a kis- és nagyüzemek részére egyaránt biztosította a kapacitás kihasználását. Ez bizonyos mértékben már a II. világháború előtti rövid fellendülés időszaka volt. A szakmai szervezetek és szerepük a két világháború között A két világháború között az édesipar érdekvédelmét a következő szakmai szervezetek látták el: a Budapesti Cukrászok és Mézeskalácsosok ípartestülete, a Magyar Csokoládé és Cukorkagyárak Szövetsége, a Magyar Cukrászok és Mézeskalácsosok Országos Szövetsége és az Édesipari Munkások Szabad Szakszervezete. A Budapesti Cukrászok és Mézeskalácsosok ípartestülete volt az édesipar legaktívabb szakmai egyesülete. Nemcsak a budapesti cukrászok érdekeit képviselte, hanem a vidéki cukrászoknak is szakmai útmutatást adott. Nagy szerepe volt a szakmai kultúra fejlesztésében. Messzemenően szolgálta az ipar fejlődését, mert hazai kiállításokat, kongresszusokat szervezett, és azokra külföldi szakembereket is meghívott, továbbá a külföldön rendezett kiállításokra, szakkongresszusokra hazai mestereket küldött. Rendszeresen megjelenő szaklapjaival biztosította a szükséges szakmai információt.
