Balatoni Mihály et al.: A magyar élelmiszeripar története (Budapest, 1986)
II. rész. Az élelmiszeripar termelőerőinek fejlődése a gyáripar kialakulása óta - Salánki István - dr. Vigh Albert: Cukoripar
Cukoripar 233 alatt lehetett feldolgozni. (Ez a répamennyiség a hetvenes évek eleji kapacitással fel sem lett volna dolgozható.) A cukorgyárak korszerűsödése és a cukorgazdaság fejlődése a felszabadulás óta — a felmerült nehézségek és problémák ellenére is —jelentős. A répatermő terület és a feldolgozandó répamennyiség biztosítása érdekében változatlanul szükséges, hogy a termelés anyagi-műszaki feltételei továbbra is biztosítva legyenek és a minőségi érdekeltségi rendszer tovább fejlődjön. A répalé fő melaszképző anyagainak mennyiségét (kálium-, nátrium- és aminosavnitrogéntartalom) a répalaboratóriumok kezdettől fogva vizsgálják, és ez módot ad arra, hogy — nyugati példák alapján — a répából várható fehércukorhozam vagy hasonló megoldás alapján a répaárrendszer a minőség tekintetében még ösztönzőbb legyen. A talajvizsgálatokon alapuló tápanyag-visszapótlás kiszélesítése és következetes alkalmazása, amint arra külföldi példák vannak, hozzásegíthet a répából nyerhető fehércukor és a hektáronként számított fehérhozam mennyiségének növeléséhez. Ez lehetővé tenné, hogy az évi félmillió tonna körüli országos cukorszükségletet kisebb területről és kevesebb répából lehessen előállítani. A répafeldolgozó kapacitás korábban vázolt jelentős növelése fokozta a cukoripar termelékenységét, azonban ennek még további javítása szükséges. Az általános foglalkoztatottsággal egyre nehezebbé vált a kampány alatti többletmunkaerő biztosítása. A folytonos és automatizált berendezések csökkentették ugyan a munkaerő-szükségletet, azonban a dolgozók munkakörülményeinek javítását létszámnövelés nélkül csak megfontolt szervezéssel lehetett megoldani. Ilyenek voltak: az államosítás után a napi 2x12 órás műszakról a 3x8 órásra való áttérés, a heti munkaidő csökkentése, a kampány alatti heti pihenőnapok vagy azok egy részének kampány utáni kiadása, újabban ezek kampány alatti biztosítására egy negyedik „beugró” műszak szervezése több cukorgyárban. A cukorgyártás jelentős energiafelhasználása következtében az utóbbi években súlyos teherként nehezedik a cukorgyárakra a fűtőolaj árának rendkívüli növekedése. A rekonstrukció során ugyanis a kisebb beruházási költségekkel megvalósítható olajtüzelés széles körben elterjedt. Jó példa viszont a Petőházi Cukorgyár, amely meglevő szénportüzelésű kazánjaiban az olajtüzelést alternatívaként alkalmazta, nehézségek nélkül tért vissza az olcsóbb energiahordozóra, a szénre, és ez nagymértékben járult hozzá kedvező gazdasági helyzetéhez. A csak olajtüzelésű kazánok szénre való átállítása azonban igen súlyos beruházási terhekkel járna, sőt hely sem lenne a szén tárolására és a salak elhelyezésére. Éppen ezért a cukorgyárak földgáztüzeléssel kívánnak javítani a helyzeten, amire a Mezőhegyesi és a Sarkadi Cukorgyárban már példa is van. Hasonló a helyzet a szeletszárítással is. A kilúgozott cukorrépaszelet gyakran rossz értékesíthetősége miatt a fokozott szeletszárítást is olajtüzelésű szárítókkal oldották meg. A fűtőolajproblémák miatt a szárítást most leállítják vagy esetleg csak annyira csökkentik, amennyi szelet az egyes cukorgyárakban
