Balatoni Mihály et al.: A magyar élelmiszeripar története (Budapest, 1986)
II. rész. Az élelmiszeripar termelőerőinek fejlődése a gyáripar kialakulása óta - Salánki István - dr. Vigh Albert: Cukoripar
222 Cukoripar ba kerülő cukor répára számított mennyisége általában 2,10—2,20%-ot tett ki. A répa minősége technológiai szempontból tehát jó volt, kilúgzáskor nyert leve nem tartalmazott sok olyan anyagot, amit a meszes-szénsavas létisztításkor nem lehetett eltávolítani. Az ilyen nemcukor anyagok ugyanis a gyártás során végül a melaszba kerülnek, és egy rész átlagosan 1,5 rész cukrot visz magával megakadályozva kikristályosodását. A kézzel szedett répa földszennyeződése, kevés, fejelése, azaz a gyártási nehézségeket okozó nemcukrot és zöld levelet, levélmaradványokat tartalmazó felső részének eltávolítása kielégítő volt. A répa cukortartalmának a gyártási veszteség és a melaszcukor levonásával visszamaradó része az ún. cukorhozam. Ennek nagysága és a feldolgozott répa mennyisége határozza meg, hogy az adott kampány folyamán mennyi a gyártott cukor mennyisége. Ez 1952/1953-ban az alacsony répatermés következtében alig haladta meg a 130 ezer tonnát, majd az ezt követő években 1959-ig mennyiségét évi 200—300 ezer tonnára tehetjük. A termelés többnyire fedezte a növekvő belföldi fogyasztást, sőt kevés cukor exportra is került, de az ötvenes évek elején mutatkozott kiesés miatt nádnyerscukrot is kellett importálni. Ezt 1953-ban a Szerencsi, 1956-ban a Sárvári és a Szerencsi Cukorgyár finomította nagy nehézségek árán, mivel erre nem volt sem alkalmas berendezésük, sem kidolgozott technológiájuk. A cukorrépából és a cukornádból előállított cukor kémiailag ugyan azonos (szacharóz), de kísérő és a finomításkor eltávolítandó nemcukor anyagaik eltérőek. Hazai cukoriparunk korábban nem finomított nádcukrot, sőt a könnyebben végrehajtható répacukor-finomításról is letért a fehércukorgyártással összekapcsolt finomítás kedvéért. Államosításkor cukorgyáraink ilyen finomítási, elsősorban kockagyártási kapacitással rendelkeztek. A helyenként még meglevő színtelenítő csontszén használatát azonban elhagyták. Az ötvenes évek eleji tervek nagyobb termelési értéke miatt ösztönözték a kockacukor gyártását. A fogyasztók azonban ezt a cukorféleséget nem kedvelték magasabb ára és nem kielégítő csomagolása miatt. A II. világháború előtt a kockacukrot faládákban hozták forgalomba, ami megakadályozta a kocka törmelékesedését. A háború után azonban a ládahiány, illetve a magas csomagolási költség miatt a cukorgyárak kénytelenek voltak a kockacukrot ömlesztve, papírzsákban forgalomba hozni. Ez nem védte kellően az árut, a cukor a szállítás és a tárolás alatt törmelékessé vált. A helyzetet rontotta, hogy a hazai fogyasztói szokás a puha (emiatt gyorsan oldódó) kockát igényelte. A kockagyártás végeredményben visszaszorult, a kockaállomásokat a gyárak zöme megszüntette, sőt a cukor finomítását is leállította, és a felszabadult üzemi területeket és finomítói berendezéseket (cukorfőző vákuumkészülékek, centrifugák) a normálkristálycukor-kibocsátó kapacitás növelésére használták fel. 1958-tól kezdve főleg kisméretű mokkakockacukrot gyártott az ipar, ami iránt a kereslet a feketekávé-fogyasztás növekedésével egyre inkább emelkedett. Az ötvenes évek vége felé nőtt a kereslet a finomított kristálycukor iránt is, elsősorban az export szempontjából. Ennek használati értéke a normál fehér
