Balatoni Mihály et al.: A magyar élelmiszeripar története (Budapest, 1986)
II. rész. Az élelmiszeripar termelőerőinek fejlődése a gyáripar kialakulása óta - Salánki István - dr. Vigh Albert: Cukoripar
Cukoripar 223 kristálycukoréval gyakorlatilag azonos, de színe fehérebb, mert gyártáskor átkristályosítást alkalmaznak és a színezőanyagok a szörpben maradnak. Pezsgőborok, gyümölcsszörpök és üdítőitalok gyártásában nem helyettesíthető sűrűiéből készült normál kristálycukorral. Általában apróbb szeműre kristályosítják, megjelenése tetszetősebb a normál kristályénál. Finomított kristálycukrot választékbővítésként a hazai piacon is forgalomba hoztak, és az igény növekedtével a finomítói üzemrésszel még rendelkező cukorgyárak bővítették finomítási kapacitásukat. Kutatás, műszaki fejlesztés A fejlesztéshez nagy segítséget nyújtott az 1949-ben Budapesten megalakított Cukoripari Kutatóintézet. Kezdetben sokat foglalkozott a cukorgyári kilúgzás elméleti kérdéseivel, és az elméleti eredmények gyakorlati hasznosítására folytonos diffúziós készüléket fejlesztett ki. A hagyományos, Robert-féle diffúziós telepen ugyanis a felszeletelt répát egymás után sorbakapcsolt edényeken lúgozták ki, és az edények töltése, ürítése, a szelepek kezelése jelentős fizikai munkát követelt, a kilúgzás nagyobb cukorveszteséggel és cukortartalma miatt káros szennyvíz elkerülhetetlen keletkezésével járt. A folytonos dififúzőrökben a szeletet a lúgzó folyadékkal szemben, mechanizáltan és folytonosan vezetik, a hazai fejlesztésű J-diffúzőr csőházában végtelenített láncra rögzített keretek v segítségével. A Hatvani Cukorgyár kísérleti példánya után az első, üzemi méretű, 600 tonna/nap répa kilúgzására alkalmas készüléket 1956-ban a Petőházi Cukorgyárban állították fel. Ezt a következő években több ditfúzőr is követte, általában a párhuzamos Robert-féle diffúziós telepek egyikét helyettesítették vele. A Szovjetunióba is nagyobb számban exportáltak ilyen készülékeket. A dififúzőr fejlesztése azonban személyi okokból megszakadt, a nagyobb kapacitású készülékeknél már kilúgzási nehézségek mutatkoztak. Cukorgyáraink későbbi, jelentősebb kapacitásfejlesztését J-diffúzőrök segítségével nem lehetett megoldani. Az intézet működése kiterjedt a répa tárolására és a technológia számos területére, valamint alapot adott a cukorgyárak később megvalósítható műszaki fejlesztésének is. Foglalkoztak pl. a szeletvágással, a létisztítással, a bepárlással és ioncserélő műveletekkel. Későbbi szabadalmaik közül a Zsigmond-rendszerű gyorsáramú bepárlót és a Gryllus-féle ioncserélő híglélágyítási eljárást — amelynél a műgyanta regenerálását idegen ionok bevitele és szennyvíz keletkezése nélkül, a besűrített lével vagy szörppel végzik — külföldön is értékesítették. Az intézet munkáinak egy részét kezdetben és ma is gyári körülmények között, üzemi segítséggel végzi, közvetlenül segíti a kutatási eredmények gyakorlati bevezetését. Különösen eredményesnek bizonyult a Hatvani és az Ercsi Cukorgyárban létesített automatikaműhely, amelynek a későbbi tervperiódu-
