Balatoni Mihály et al.: A magyar élelmiszeripar története (Budapest, 1986)
II. rész. Az élelmiszeripar termelőerőinek fejlődése a gyáripar kialakulása óta - Salánki István - dr. Vigh Albert: Cukoripar
218 Cukoripar mos gőzgép is, szénsavszivattyúk, légszivattyúk, esetleg répavágó gépek is, sok volt a szíjhajtás, közlőmű. Csak néhány technológiai állomás működött folyamatosan (pl. répamosás, lémelegítés, bepárlás). Néhol már folyamatosan végezték a lé derítését, sőt az akkor még újdonságnak tekinthető előderítés is elég széles körben elterjedt volt. A szénsavazás azonban még csak néhol volt folyamatos, a mésziszap kiszűrésére a nehéz fizikai munkával kiszolgálható iszapsajtókat használták. Minimális volt az automatizálás, és a nagy volumenű rakodási munkák sem voltak gépesítve. A répát az átvevőállomásokon és a gyártelepen is kézi erővel, villával rakták. Csak néhány gyárban ürítették a vasúti kocsikból hidraulikusan, vízsugárral, az ún. Elfa-berendezés segítségével. A cukrot is kézzel raktározták be, széles körű volt az ömlesztett (rinfuza) tárolás. Csupán a Petőházi Cukorgyár rendelkezett gépesített cukorraktárral a zsákolt cukor részére. A gyártás jelentős vízigényét általában soros vízhasználattal csökkentették: a cukorfőző vákuumkészülékek páragőzét lecsapó keverőkondenzátorokról nyert vizet a répa úsztatására és mosására, a fűtőgőzök lecsapásakor nyert kondenzvizet (friss vízzel kiegészítve) a répaszelet kilúgzására használták. Az úsztató- és a mosóvizet ülepítőtóba, a forró vizeket hűtőtóba vezették. A Robert-diffuzőr szennyvizét és a szelet préselésekor kapott vizet cukortartalmuk miatt mint káros szennyvizet külön tározták be, és a tavasz, illetve a nyár folyamán engedték le a befogadóba. A gyáraknak 300—500 fős karbantartási és több mint kétszeres üzemi létszáma volt. A kampányidőszakban két 12 órás műszakban dolgoztak. Sokszor távolabbi helységekből hozattak egy-egy brigádot. A szociális létesítmények többnyire hiányoztak vagy állapotuk rendkívül elmaradott volt. Nem rendelkeztek öltözőkkel, fürdőkkel, hiányoztak az üzemi étkezdék, legfeljebb kis kapacitással léteztek a tisztviselők számára. A nagyobb szakképzettségű állandó dolgozók kedvezőbb helyzetben voltak a nem véglegesítetteknél. Bérük nagyobb volt, több volt a természetbeni juttatás, különösen, ha a gyár lakást is nyújtott nekik. Hasonló volt a tisztviselők helyzete is. A gyári lakótelepen lakók alkották a cukorgyár stabil munkásgárdáját, akiket üzemi meghibásodások alkalmával szükség esetén behívtak, hogy a javításokat a répafeldolgozás folytonosságának megszakadása nélkül, lehetőleg azonnal elvégezzék. Az államosítás utáni évtized Az államosítás után kibontakozó tervgazdálkodás szigorú utasítási rendszert vezetett be. Ennek egyik célja az ország iparosítása, a nehézipar kifejlesztése volt. A cukoriparnak, mint a fogyasztási cikkeket gyártó többi iparágnak is, a lakosság növekvő életszínvonala által megkövetelt igények kielégítése mellett egyúttal fejlesztési eszközöket is ki kellett termelnie erre a célra. Emiatt
