Balatoni Mihály et al.: A magyar élelmiszeripar története (Budapest, 1986)
II. rész. Az élelmiszeripar termelőerőinek fejlődése a gyáripar kialakulása óta - Salánki István - dr. Vigh Albert: Cukoripar
Cukoripar 205 leválasztása után a cukrot vízzel fedték, affinálták, és az affinált cukrot tovább dolgozták fel (oldás, mechanikai előszűrés, csontszénszűrés, újbóli befőzés). Nagy fejlődést mutatott az utótermékmunka is. Egy hazai szabadalom szerint a szörpöket majdnem szilárdra főzték be, centrifugálták, majd a nyerscukrot a répalé-malaxeurökben vagy az I. szaturációs (telítő) edényekben oldva vitték vissza a gyártásmenetbe. A másik, ma is használt módszer a mozgatás közben való utótermék-kristályosítás bevezetése. A szörpöket is most már kristályképzésig főzték be, majd a pépet nagy hűtőkavarókban a kristálynövekedésnek egyenletes feltételeket biztosítva érlelték, utánkristályosították. így megszűnt a tartályokban való hosszadalmas kristályosítás. A szörpök (pl. a zöld szörp és a fedéskor keletkező fehér szörp) különféle lépcsőjű (minőségű) cukrok gyártás közbeni felhasználását, elhelyezését jelentő cukoroldali sémák már ekkor nagyon változatosak és bonyolultak voltak. A melasz cukortalanítására a C. Stefifen-féle meszes cukorkicsapást (Caszaharátos módszert) csak Szerencs és Botfalu használta, a többi gyár ozmózisos eljárással dolgozott, amelyet Mayer Ágoston Hatvanban tökéletesített. A melasz takarmányként való felhasználása is elkezdődött. A cukorgyári szennyvizek (főként a diffúziós és a szeletprésvizek) kártékonysága — mint az akkori környezetvédelem egyik problémája — az 1890-es években vetődött fel élesebben. Az újabb gyárakban a répaúsztató vizet a mosógép előtt ráccsal leválasztották és ülepítették. Az első szennyvíztelepek 1910 körül létesültek a szennyvíz tavakban való kirothasztására. A gyáraknak a berendezések két kampány közötti kijavítására már akkor is saját állandó szakgárdájuk és gépműhelyük volt. A századforduló táján hivatalosan a 99,3 %-on alul polarizáló cukrot sorolták a nyerscukor kategóriához, és a 99,3% felettit jelezték fogyasztási cukorként. Ide tartozott a félfinomítvány kristálycukor (homokcukor) is. A nyerscukorgyártás fokozatosan visszaszorult, a nyerscukorgyárak az emelkedő homokcukor-kivitel miatt félfinomításra álltak át. Az 1899/1900. évi idényben már csak egy nyerscukorgyár üzemelt (Ács), nyerscukor- és homokcukorgyártással nyolc foglalkozott (pl. Hatvan, Kaposvár, Sárvár, Selyp, Petőháza), csak saját cukrot finomított öt, saját és idegent hat gyár (pl. Mezőhegyes, Szerencs). Az időszak elején a nyerscukor aránya az összes termelésen belül még 34% volt, 1913/1914-ben már 25%. (A világháborús adatok nem jellemzőek.) A nyerscukor kereskedelmi értékelésére a rendment szolgált (polarizáció %—5xhamu %). A hivatalos statisztikákban az összes termelés nyerscukorértékben való kifejezésekor a fogyasztási cukornak nyersre való átszámításakor 9:10 arányt használtak. A kőszénre átszámított tüzelőanyag-fogyasztás 1898/1899-ben répára vetítve 14,59 kg volt. 1913/1914-ben 19 895 férfi és 4178 nő, összesen 24 073 fő dolgozott cukoriparunkban. 1 tonna répára számítva ez 0,006 főt jelent. Az élőmunka-terme-
