Balatoni Mihály et al.: A magyar élelmiszeripar története (Budapest, 1986)

II. rész. Az élelmiszeripar termelőerőinek fejlődése a gyáripar kialakulása óta - Salánki István - dr. Vigh Albert: Cukoripar

Cukoripar

203

65 hektoliteresekre cserélték ki. Az 1 hektoliterre jutó napi feldolgozás 400— 1370 kg-ig terjedt, átlaga a korábbi irreálisan nagy mennyiségekkel szemben 833 kg. Technológiailag fontos fejlődés a nyerslészeletke-fogók alkalmazása. Tovább tökéletesedtek a szeletprések. Az első szeletszárító — a diffuzőrből kiürített, kilúgozott és kipréselt szelet szárítására — 1891-ben Hatvanban létesült.

A létisztítás hatékonyságának fejlődését jelzi, hogy az új nyerscukorgyárak már nem használtak csontszenet, 1892/1893-tól a régiek sem, csak a finomítók. A Frey—Jelinek-féle eljárást alkalmazták (3% mésszel). Az első telítés után erős nyomással iszapprésen szűrtek, a másodiknál (ami előtt újabb 0,5% meszet adtak) és a harmadiknál (ez C02-vel vagy S02-vel történt) kisebb nyomású mechanikus szűrőket használtak. A mésziszap leédesítését már magában az iszapprésben oldották meg. Ezek szűrőfelülete tovább nőtt (Czizek, Kroog stb. típusok). A telítők (szaturatőrök) száma, mérete is tovább fejlődött. Új technológiai elemként megjelent a bepárlás előtti kifőző (Auskocher) alkalmazása a hidrokarbonátok elbontására. Az ekkor keletkező karbonátokat kendőszűréssel távolították el. A bepárlóállomásokon négyes testek is voltak, erősen megnövekedett fűtőfelületekkel.

Kör alakban elhelyezett Robert-féle diffúziós lényem telep. Előtte répafelvonó, répavágó gép, utána lúgozott szeletfelvonó és függőleges szelet prés