Balatoni Mihály et al.: A magyar élelmiszeripar története (Budapest, 1986)
II. rész. Az élelmiszeripar termelőerőinek fejlődése a gyáripar kialakulása óta - Salánki István - dr. Vigh Albert: Cukoripar
196 Cukoripar A bepárlók, a cukorfőző vákuumkészülékek nagysága és fiitofelülete erősen növekedett. Ezt a réznek mint szerkezeti anyagnak vassal való felváltása segítette elő. A bepárlók terén igen elterjedt a kéttestű (duplex) álló vákuumbepárló, az I. testet a gőzgépek fáradt (retour) gőzével fűtötték, a II. testet pedig az I. test légőzével. Használtak háromtestű (triple-effet) és fekvő bepárlót is. A mézletgyárak egy gyártási művelettel készítettek fehércukrot. A répasűrűlevet nyerscukoroldattal (betéttel) javítva befőzték, utána a töltőanyagot formákba öntötték, majd padlásmunkával megtisztították.' A nyerscukorgyárak sárgás, morzsás, még finomításra szoruló terméket termeltek. A szörp és a kristály szétválasztása centrifugákban történt, a tömbös cukorból nyerscukorőrlővel kaptak laza kristálytömeget. A lefolyó szörpök sorozatos befőzés utáni kristályosítása (utótermékmunka) továbbra is vastartályokban történt és sokáig tartott. A fogyasztási cukor, illetve a fehéráru fajai: mézlet (süveg alakban), finomított süvegcukor, pilé (szabálytalan töredék formában), kockacukor, kristálycukor (laza, jól kiképzett kristályok tömege), cukorliszt (farin) és kandiscukor. A pilét először nagyobb süvegformákban készítették, és utána törték szét. Később centrifugákban is sikerült direkt fogyasztási fehércukorként pilét előállítani, mégpedig a gőzfedés, a töltőanyag centrifugálásakor a kristályok gőzzel való mosása révén. A kockacukor az 1870-es évek végén terjedt el, előbb süvegek, majd öntött táblák kocka formára való aprításával. Később a töltőanyagot centrifugákban tiszta szörppel fedték, és a kapott tisztított tömböket szalagfűrésszel vágták kockákká. Az óriási kristályokból álló kandiscukrot —- főként pezsgőgyárak részére — a legtisztább finomított cukoroldatok besűrítésével és meleg helyiségekben tartályokban fonalakra való kristályosítással kapták. A magyar gyártmányok jó minőségét az 1873. évi bécsi világkiállítás hivatalos jelentése is elismerte. A melasz cukortalanítására főként az ozmózisos eljárás (Dubrunfaut, 1866) terjedt el, ami a nagyobb és a kisebb molekulák oldatban hártyán át történő szétválasztásán alapul. Másik módszer a hígított melaszból a cukor stroncium-, bárium- vagy kalcium-oxiddal szacharát alakban való kicsapása, kiszűrése, majd szaturálással való visszaalakítása volt. Gyakorlatban bevált meszes (Ca-szacharátos) eljárást C. Steffen 1877-ben dolgozott ki (szubsztitúciós eljárás). 1887—1888-ban gyárainknak már 64%-a dolgozott melaszcukortalanítással. A kőszénre átszámított szénfogyasztás az 1868-tól 1887-ig terjedő időszak átlagában répára vonatkoztatva 38,4%, az utolsó évben pedig 16,8% volt. 1868-ban még 4136 férfi és 3062 nő (összesen 7198 fő), 1887-ben már csak 2680 férfi és 1852 nő (összesen 4532 fő) dolgozott cukoriparunkban. A nők bére az alsó bérhatároknál kevéssé, a felsőknél erősen eltért a férfiakétól, kevesebb,
