Balatoni Mihály et al.: A magyar élelmiszeripar története (Budapest, 1986)
II. rész. Az élelmiszeripar termelőerőinek fejlődése a gyáripar kialakulása óta - Salánki István - dr. Vigh Albert: Cukoripar
Cukoripar 195 Az udvari répaházból a répát eddig kézi vagy állati vonóerővel szállították a gyárépületig. Ezen változtatott 1879-ben Riedinger Károly büki műszaki vezető találmánya, a répaúsztató, ami enyhe lejtésű, cementezett vagy vascsatornában vízzel sodortatta a répát a répaháztól a mosógépig, forradalmasítva ezzel az udvari répamozgatást. A répamosógép átlyuggatott burkolatú forgó dob, amitől a répafelvonó szállította a mosott répát lésajtolás esetén a kását készítő reszelő-, diffúziós lényeréshez a szeletet előállító vágógépbe. A francia származású Florentin Robert által a morvaországi Seelowitzban 1860-tól 1864-ig kidolgozott diffúziós kilúgozó eljárást — amely teleppé kapcsolt edényekben történt — nálunk először a csepregi gyár alkalmazta 1867-ben. 1887—1888-ra a 11 üzemelő gyárból már 7 dolgozott diffúziós eljárással. Néhány gyár (pl. a debreceni, melynek tulajdonosa éppen a diffúzió feltalálója volt) vízhiány miatt nem tudott átállni e módszerre. Az időszak végéig nem tértek át a Sopron vidéki gyárak sem, mert a lésajtolást magas technikai szinten, gazdaságosan tudták végezni. A diffúzió melegítésére — direkt gőzbevezetés helyett — 1873-ban hozták létre a kalorizátornak nevezett csöves melegítőt, ezt 1881-től fűtötték bepárló páragőzzel. A szeletvágó gépek kifejlesztése a takarmányrépa-vágó gépektől indult el. 1884-re alakult ki a függőleges tengellyel forgatott vízszintes tárcsájú vágógép, amelynek tárcsájára körben, sugárirányban voltak rácsavarozva a kések. A répaoszlop a tárcsára nehezedik. A kések alakja is sokat változott, a ma is ismert háromélű, königsfeldi késeket 1879 óta használták. A kilúgozott szelet a leürített diffúziós edényből gyűjtőmedencébe került, innen kotrófelvonó vitte a szeletprésbe. Az első szeletprést Klusemann 1877-ben alkalmazta, a maiakhoz hasonló, függőleges szeletprést Bergreen szerkesztette 1880-ban. A préselt, lúgozott szelet kitűnő takarmányként értékesült. A létisztításban a Frey—Jelinek-féle, répára számítva kb. 3% mésszel dolgozó létisztítás általános elterjedése mellett hazai szempontból — kedvezőtlen répaminőségünk miatt — nagy jelentőségű változás volt a hetvenes évek végétől a szaturáció és a szűrősajtóval való szűrés többszöri (több lépcsőben való) végrehajtása. Ezzel létrejött az L, a II., sőt a III. szaturáció. így egyes, már kicsapódott nemcukor anyagok a közbenső szűrés miatt nem oldódhattak vissza a további szaturáláskor. 1870-től a telítőedényben való melegítés elkerülésére külön előmelegítőket alkalmaztak. A lének mésztejjel való keverését is külön keverőkben (malaxeurökben) végezték már. A mész és a szénsav mészkőből való együttes előállítására előbb alagút, majd a Robert-féle aknás mészégető kemence szolgált. A szénsav mosását 1885-ben oldották meg. A Danek által 1864-ben bevezetett iszapsajtót Cizek 1881-ben tökéletesítette. A létisztításkor kapott csapadék (mésziszap) kiszűrését nyomás gyorsította, az iszap keskeny, magas préskamrákba jutott, amelyek felületeit szűrőszövettel vonták be. Az iszap leédesítését ekkor még vizes bekeveréssel, másodszori szűréssel oldották meg.
