Balatoni Mihály et al.: A magyar élelmiszeripar története (Budapest, 1986)
II. rész. Az élelmiszeripar termelőerőinek fejlődése a gyáripar kialakulása óta - dr. Dabronaki Gyula - Wittinghoff Sarolta: Sütő- és tésztaipar
172 SÜTŐ- ÉS TÉSZTAIPAR Az egyenlőtlen verseny megakadályozására 1924-ben a kereskedelemügyi miniszter rendeletet adott ki. Eszerint a kenyérsütők, akik a rendeletet megelőzően már legalább egy évig értékesítésre sütöttek házikenyeret, szakvizsga letétele után kenyérsütőnői iparigazolványt kaphattak. Ez az igazolvány azonban más termékek értékesítésére nem jogosított. Noha sokan letették a vizsgát, a rendelet nem vetett véget a kontárkodásnak, sőt tovább fokozta az ellentéteket az iparosok és a kenyérsütők között. Munkásmozgalmi harcok Az 1920-as évek munkásmozgalmát az állandó bérharc, a tanonckérdés és a törvényes munkaidő betartásának ellenőrzése jellemezte. A törvényes jogokat nemegyszer sztrájkkal kellett megszerezni. A Budapesti Sütők Ipartestiilete és a sütőmunkások között 1924-ben megállapodás jött létre a bérek indexszeríí emelésére, ami azonban nem zárta ki a standard javítás lehetőségét sem. Ezzel átmenetileg kedvezőbbé vált a bérhelyzet. A vidéki sütőmunkásoknak külön kellett harcaikat megvívniuk. Az állandó munkanélküliség csökkentésére megkísérelték a 40 órás munkahét bevezetését, illetve a kisegítő váltórendszer alkalmazását. Minthogy ezeket a javaslatokat sem törvényesíteni, sem megállapodási formára hozni nem sikerült, a munkaközvetítőben bevezették a sorrend szerinti alkalmazást. 1927-ben a sütőiparban megjelent a „sárga szakszervezet”, a Magyarországi Sütőmankások Nemzeti Szövetsége, amely 1930-ig tevékenykedett. A mesterekkel közös érdekek alapján dolgozott, olcsó munkaerőt kínált, hirdetéseit a munkaadók lapjában jelentette meg. Árvédő egyezmények Az 1934—1936-os években megerősödtek a sütőipari kartellmozgalmak. Az iparosok pozícióik megtartása érdekében Budapesten és más városokban (pl. Győrben, Szegeden, Cegléden) is árvédő egyezményeket kötöttek. Az egyezmények szabályozták a közvetlen fogyasztói és a nagybani kenyér- és péksüteményárakat, sőt a magánháztartások részére vállalt bérsütés díját is. Védték a vevőkört, az előírt árat be nem tartó viszonteladókat kizárták az ellátásból. Az egyezményeknek erős szelektáló hatása volt a sütőmesterekre, aki nem tudta tartani a versenyt, tönkrement, vevőköre pedig a tagok foglalkoztatását javította. Minthogy a kenyérgyárak és a tőkeerős nagyvállalatok nem voltak tagjai a budapesti sütőipari árvédő egyezménynek, ezért a kartell nem tudta teljesen megszüntetni a versenyt. A Községi Kenyérgyár a harmincas évek közepén forgalmának növelése érdekében már „luxussüteményeket” is gyártott, ezeket a peremvárosokba autón és lovas kocsival szállította ki.
