Balatoni Mihály et al.: A magyar élelmiszeripar története (Budapest, 1986)
II. rész. Az élelmiszeripar termelőerőinek fejlődése a gyáripar kialakulása óta - dr. Kirsch János: Malomipar
142 Malomipar és továbbfeldolgozó ipari igények maradéktalan kielégítése. Ennek az ellátási kötelezettségnek a teljesítése érdekében 1962 után is folytatódott az őrlési és hántolási kapacitás rekonstrukciója. A termelés volumene alig változott. Csökkent ugyan a cereáliák fogyasztása, de ezt csaknem ellensúlyozta a lakosság számának növekedése és a fehérlisztigény növekedéséből adódó őrlési többlet. A malomipar országos kapacitása már a hatvanas évek elején beállt a kiegyensúlyozott foglalkoztatottságnak megfelelő szintre, és ennek fenntartását kellett felújításokkal és korszerűsítésekkel megerősíteni. Egyes üzemek átszerelése kapacitásbővítéssel járt, ami lehetővé tette a termelés további koncentrációját, a feleslegessé vált vagy elavult malmok leállítását. 1962-től 1984-ig a malomüzemek száma 348-ról 136-ra csökkent. Az elmúlt két évtizedben teljesen felújítottak több jelentősebb malmot, és üzembe helyeztek Székesfehérváron (1972), Kisvárdán (1973), Nyíregyházán (1974), Mohácson (1981) és Miskolcon (1982) egy-egy 75, illetve 120 tonna/nap kapacitású, újonnan épített malmot. A felszabadulás óta ekkor létesültek először új malmok hazánkban. A malmok építésének és szerelésének általános céljai között korszerű műszaki megoldások szerepeltek, ilyenek a pneumatikus anyagmozgatás, a folya-Az 1972-ben üzembe helyezett székesfehérvári új malom Forrás: az Élelmezésipari Tervező Vállalat 1976. évi jubileumi évkönyve
