Balatoni Mihály et al.: A magyar élelmiszeripar története (Budapest, 1986)
II. rész. Az élelmiszeripar termelőerőinek fejlődése a gyáripar kialakulása óta - dr. Kirsch János: Malomipar
Malomipar 129 Az iparág vesztesége azonban sokkal súlyosabb volt ennél, mert a háborús események következtében minden malom kisebb-nagyobb mértékű kárt szenvedett. A malomipar szocialista átalakítása A háborús gazdálkodás megszüntetése Hazánk felszabadulásával új fejezet kezdődött malomiparunk történetében. A népi demokratikus államhatalom megalakulásától kezdve nagy figyelmet fordított a lakosság élelmiszer-ellátására, ezért központi intézkedésekkel segítette a háború által károsult malmok helyreállítását és a termelés mielőbbi beindulását. A II. világháború kezdetekor bevezetett terménybeadási kötelezettséget, továbbá a liszt- és kenyérjegyrendszert a közellátás érdekében az újjáépítés éveiben átmenetileg még fenn kellett tartani. A közellátási őrlésre kijelölt malmok állami készletekből kapták a kenyérgabonát, amelynek feldolgozását központilag meghatározott havi kontingensek alapján, bérőrlési díj ellenében végezték. Szigorú előírások szabályozták a lisztek kihozatali arányait is. 1945-ben a malmoknak a búzából 90% lisztet kellett előállítaniok, és ezen belül legfeljebb 20% lehetett a finomliszt. 1948-ban már 75%-os lisztkihozatallal őrölhettek, és ebből 30% volt a finomliszt-kiaknázás megengedett felső határa. A szűkös készlethelyzet miatt elterjedt a liszttel való üzérkedés. Különösen az infláció idején került az állami rendelkezések kijátszásával jelentős mennyiségű liszt forgalomba a feketepiacon. A spekulációs tevékenységet a közellátás javulása, az inflációnak 1946-ban véget vető stabilizáció és a hatósági malomellenőrzés megszigorítása fékezte le. Az ötvenes évek elején a feszített ütemű iparosítás érdekében végrehajtott gazdaságpolitikai intézkedések háttérbe szorították a mezőgazdasági termelés fejlesztését. A gabonakészletek csökkentek, ezért a kormányzat növelte az akkor még egyénileg dolgozó parasztság beszolgáltatási kötelezettségét, és adminisztratív eszközökkel korlátozta a mezőgazdasági termények forgalmát. Az állami terménybegyűjtés az 1952/53-as gazdasági évben érte el tetőpontját, amikor szigorú központi intézkedések következményeként a teljes kenyérgabonatermés 56%-a került állami készletbe. A túlzott beavatkozás miatt visszaszorított és a készletgyűjtés szempontjából elengedhetetlen termelési kedv felkeltése céljából a kormány 1954-től lényegesen csökkentette és több évre előre meghatározta a beadási kötelezettség menynyiségét. Bevezették a kötelező beadáson felüli terménykészletek szabadpiaci felvásárlásának rendszerét is. Ennek az állami intervenciónak az eredményességét mozgó árakkal, iparcikkjuttatásokkal és egyéb kedvezményekkel segítették elő.
