Balatoni Mihály et al.: A magyar élelmiszeripar története (Budapest, 1986)
II. rész. Az élelmiszeripar termelőerőinek fejlődése a gyáripar kialakulása óta - dr. Kirsch János: Malomipar
118 Malomipar Európa-szerte erősen felfejlődött. Nagymalmaink számára így megszűntek a lisztexport-lehetőségek és az erre felépült őrlési kapacitás túlméretezetté vált. A kis- és középmalmok helyzete az első világháború után nem változott lényegesen. Ezek az üzemek korábban sem dolgoztak nagy kapacitáskihasználással, termelésük mindig az erősen idényszerü helyi szükségletek kielégítéséhez igazodott. Veszélyt jelentett részükre azonban az, hogy a nagyobb vállalatok igyekeztek a körzetükben működő kisebb malmokat megvenni, és lisztcseretelepek felállításával saját foglalkoztatottságukat javítani. Az ország teljes kenyérgabona-őrlése ezekben az évtizedekben (kisebb kilengéssel) évi 1,8 millió tonna körül állandósult. Ehhez a termelési volumenhez a 6,5 millió tonnás teljesítőképesség túlzott volt, ezért a malomipar tartósan rossz foglalkoztatottságát csak a kapacitás csökkentése akadályozhatta volna meg. Kísérletek az őrlési kapacitás leépítésére A fővárosi malmok, a kormányzattal megállapodva, 1919 decemberében koncentrációs egyezményt kötöttek, és üzemredukciót hajtottak végre. A 13 budapesti malom közül hetet üzemen kívül helyeztek. A malomipar érdekképviseleti szervei (Magyar Fővárosi Malomegyesület, Vidéki Malomiparosok Egyesülete) a húszas években a kormány segítségét kérték, hogy állami beavatkozással javítsa az iparág válságos helyzetét. A racionalizálási javaslatok új malmok alapításának hatósági leállítására és a lisztexport állami támogatására irányultak. A malmok létesítésének, bővítésének és a szünetelő malmok újabb üzembe helyezésének korlátozására vonatkozó, ún. zártszám rendelet csak 1938 őszén jelent meg, és ekkor már nem hozhatott lényeges változásokat. A lisztexport állami támogatására nem került sor, sőt a kormányzat még azokat az előterjesztéseket sem fogadta el, amelyek a lisztexporttal kapcsolatos vasúti fuvardíjtételek csökkentését kezdeményezték. Állami beavatkozás hiányában a tőkés malmok vezetői maguk keresték a válságból kivezető utat. Ennek az időszaknak a jelentős malmi csoportosulása a Magyar Exportmalmok Szindikátusa volt, amelyet 1931-ben eredetileg az ausztriai lisztexport mennyiségének a malmok közötti megosztására hoztak létre. Később átvette az Olaszország és Németország részére szállítandó liszt kontingentálását is. A szindikátus a IE világháború végéig működött, de szerepe a lisztkivitel csökkenése következtében egyre kevésbé befolyásolhatta a nagymalmok termelését és kapacitáskihasználását. Nagyobb jelentősége volt az ún. Molinum szerződésnek, bár az iparág általános hanyatlását ez sem akadályozhatta meg. A 21 malomból álló Victoria malomkonszernt 1926-ban szanálták. A felszámolás során 66% állami hozzájárulással és 34% banktőkével létrehozták a Molinum Malomipari Rt-ot és
