Balatoni Mihály et al.: A magyar élelmiszeripar története (Budapest, 1986)
II. rész. Az élelmiszeripar termelőerőinek fejlődése a gyáripar kialakulása óta - dr. Kirsch János: Malomipar
Malomipar 115 A magyar ipar hagyományos vezető ágazata, a malomipar, amely fél évszázadon át a tőkés iparfejlődés élvonalában állt, az I. világháború után válságos helyzetbe került. Az 50 millió feletti népességű monarchia lisztellátásában jelentős szerepet betöltő malomiparunk belföldi fogyasztópiaca a békekötést követően 7,6 millió fő ellátására szűkült. Ennél kisebb arányban csökkent a malmok száma és a malomipar kapacitása. Az 1906. évi statisztikai felmérésben szereplő 17 304 malom közül 5095 maradt az új országhatárokon belül. A döntően exportra berendezett malmok többsége Budapesten és az Alföldön működött, így az évi több mint 10 millió tonnás őrlési kapacitásból mintegy 6,5 millió tonna jutott az ország 1920 utáni területére. Megváltoztak a gabonabeszerzési források is, mert leváltak a nagy és kiváló gabonatermő területek (Bácska. Bánát). Mezőgazdaságunk a háborút követő években 2—2,8 millió tonna gabona termelésére volt képes, a malomipar teljesítőképessége azonban ennek többszörösét tette ki. Az erősen lecsökkent belső fogyasztás és a külföldi piacok elvesztése miatt a malomipar évi gabonaőrlése 2 millió tonna alá süllyedt, ami átlagosan kb. 30%-os kapacitáskihasználásnak felelt meg. A háború után az első és leglényegesebb feladat a fenyegető éhínség elhárítása volt. A gabonát és lisztet rendszeresen exportáló ország 1919-ben és 1920- ban gabonaimportra szorult. Az első években a gabona- és a lisztforgalom még ugyanolyan kötött volt, mint a háború alatt. A közellátás céljára a malmok állami megbízás alapján, 1919-ig, a Haditermény Rt., majd 1924-ig a „Futura” Magyar Szövetkezeti Központok Áruforgalmi Rt. rendelkezése szerint bérőrlést végeztek. A termelés csökkenése és a gabonahiány következtében'gyakran kellett kényszerű üzemszünetet tartaniok. A Gizella Gőzmalom az 1920-as években Forrás: Malomipari Múzeum, Budapest
