Gibson, Charles Robert: A tudomány hősei - Ismeretterjesztő könyvtár (Budapest, 1933)

Galileo Galilei (1564-1642)

GALILEO GALILEI egyetemen tízszer, húszszor annyit fizettek más tárgyak tanárainak. A tanárok egy kivételével ellenségesen fogadták. Galilei, aki már fiatal éveiben oly vakmerő volt, hogy kétségbe vonta Arisztotelész egyik másik tételét, most professzor korában még «vakmerőbb» lett. Kihirdette, hogy kísérleti úton fogja megdönteni Arisztotelész egyik általánosan elfogadott «igazságát». A görög filozófus azt tanította, hogy a magasból le­ejtett tárgy annál gyorsabban zuhan, mentői súlyosabb. Vagyis, hogy a súlyosabb tárgy hamarabb éri el a földet, mint a könnyebb, és pedig annyiszorta hamarabb, ahányszorta súlyosabb. A tízkilós súly tízszerte hama­rább ér földet ugyanabból a magasságból, mint az egy­kilós ! Galilei megtámadta ezt a tételt. így érvelt : Ha két egykilós súly külön-külön egyforma gyorsan esik le, egyik a másik mellett, elképzelhető-e, hogy félannyi idő alatt érjenek földet, ha összekötözzük őket? Bizo­nyára nem. Galilei oly biztos volt a dolgában, hogy meghívta tanártársait és tanítványait, legyenek tanúi kísérleté­nek. A kísérlet színhelye a híres pisai ferde torony volt — alkalmas hely efféle kísérletre. A ferde torony tetejéről könnyű leejteni a két különböző súlyt, az eredmény majd megmutatja, kinek van igaza. Arisztotelesznek-e vagy Galileinek. Egyes források szerint Galilei egy százfontos és egy egyfontos ágyúgolyóval mászott fel a torony tetejébe. De ez nem valószínű. Elvégre nem volt erőművész, de meg minek is cipelt volna fel akkora súlyt. Valószínűbb, hogy azoknak az egykorú íróknak van igazuk, akik szerint az egyik golyó tíz font súlyú 51 4’

Next

/
Thumbnails
Contents