Laky József: A lámpa históriája (Budapest, 1988)
Világítás magyar módra
Világítás magyar módra Hermann Ottó az „Ősi foglalkozások” c. művében ezt írja: „Valamely nép művelődési fokát megbízhatóan méri a világítás, amellyel enyhíti az éj hosszúságát és módot talál a napi munka utáni könnyebb foglalkozásra, a családi élet fejlesztésére” . . . A magyar nép világításkultúrájának, világítóeszközeinek is történelmi, néprajzi és népművészeti jelentősége van. Világítás a honfoglalás után A Volga menti őshazától a Duna menti újhazáig sok változáson mentek át őseink. Az előmagyarok foglalkozása elsősorban a vadászat és halászat. Ekkor már ismert szavuk a tűz. Az i.e. első évezredben elődeink a Fekete-tenger menti sztyeppe vidékén, Levédiában (Lebédiában) bolgárokkal, törökökkel kerültek kapcsolatba, tőlük vették át a gyortya — gyertya szót, amely eredetileg a foklát, a fáklya ősét is jelentette (az ótörök yar = fényes szótőből). Őseink lovat, marhát, juhot legeltettek. A Fekete-tenger mentén kevés a csapadék, ezért új legelők keresése miatt mozgékony, helyváltoztató életre kényszerültek. Ennek megfelelően ez a pásztornép szétszedhető nemez falú, kör alakú sátrakban lakott, és ehhez alkalmazkodott a világítási módjuk is. Dzsajhani perzsa geográfus is írja: . . a törökök egyik faja, a magyarok, sátrakban laknak”. A sátor (jurt, jurta) kör alakban összeerősített lécfalakból állt, amelyre ferde lécrudak támaszkodtak, s ezeket fogta össze a fakarika (kerék). Csak a sátortető kör alakú nyílásán át jutott be napfény, és ment ki az alatta tűzpadkán vagy a földön kialakított állandó tűzhely füstje. A központi helyen lángoló tűz a világítás legfontosabb, nagy becsben tartott eszköze volt. Körülötte zajlott a család élete, s mert a tűz folytonos, állandó égése létkérdés, gondosan vigyáztak rá, őrizték, gondozása az öregek és a gyerekek feladata volt. Hanák Péter Hogyan éltek elődeink c. művében leírja, hogy Szent István törvényei szerint a kötelező vasárnapi templomlátogatás alól csak az otthoni tűzőrök kivételek (,,. . . exceptisquiignescustodiant. I. 9. törvénycikk; Anonymus: Gesta Hungarorum). A honfoglalás korában tehát elődeink sátraiban a szabad tűz világít a tűzhelyen. Ezzel párhuzamosan azonban már megtalálható a fokla és a szövétnek is, amelyet a regősének is említ: „Szarvam vagyon, ezer vagyon, szarvam hegyin vagyon százezer szövétnek gyújtatlan gyuládnak, ojtatlan alusznak hej regő, rejtem, regülejtem” A szövétnek a viasszal, gyantával, szurokkal bevont kenderkötél, régies neve: szüvétnek, söwednek, és züetnek. A székelyek a szövétneket lucfenyőből, fagallyból, nádból készítették szurokkal bevonva. 47
