Laky József: A lámpa históriája (Budapest, 1988)
Bevezetés
Hengeres, lyuggatott szarus fémlámpa (F. W. Robins: The Story Of The Lamp) Skandináviában és Oroszországban is. Egyes területeken kákabélű vagy más fagygyúmécset tettek bele gyertya helyett. A tető nélküli változata az angol hálószobákban mint virrasztólámpás még a 18., 19. században is használatos, réseit oldalakkal a reneszánsz idején még Velence. Firenze palotáiban és temetőiben, valamint Közép- Európában világított. Afrikában, a Nílus mentén sárgarézből készítették az áttört falú lámpást, Perzsiában és Közép-Keleten az arabok csillárként is használták úszóbeles változatát. A szaruablakos lámpás vas, fa vagy bőr vázzal a 19. sz. közepéig megtalálható, hiszen a szaru kevésbé törékeny, mint az üveg. A szarura utal a lámpás neve több nyelven is: a német laterne, a francia lanterne, az angol lantern utótagja a horn = szaru, így a szaruablakos lámpás megjelölésre a lanthornból a lantern alakult ki. Az angol nyelvben a lanthorn ma is élő szó. A 19. sz. közepéig használatos a felakasztható és összecsukható utazólámpa, amelynek négy oldala csillámpala (máriaüveg), felül csúcsos teteje van, a hátlapján pedig mélyedés a tartalék gyertya részére. Ezt a lámpást használták még az első világháborúban. és az Egyesült Államokban is. A papír, zsírozott papír, állatbél, hólyag oldalú lámpások Távol-Keletről származtak. és elterjedtek egész Európában. Öszszecsukható formában jól ismerték a bronz vagy sárgaréz testű kínai papírlámpásokat is. Ezek a három láncon függő, gyertyával világító lámpások fellelhetők az utazók sátrában Törökországban és Egyiptomban a 20. századig. Kínában a selyem- és papírlámpások vannak döntő többségben, ezek rendszerint összecsukhatok. Igényesebb a selyemmel borított bambuszkeretű, a végén fával összeerősített lámpás. A japán összecsukható papír- vagy selyemlámpásokban tüske van a gyertya részére, az olvasó (pájó), a sétáló (umihari) kézilámpában, az össze nem csukható fakeretű papírfedésű házi lámpában is gyertya világít. Az üvegezett falú lámpás i. sz. 700-tól ismeretes. A váza bronzból vagy agyagból készült; a fa- és vasváz ritka. Belsejében olajtartály volt vagy mécs, gyakran gyertya égett. Az üvegborítás maga sima, később színes, recézett néha drót- vagy sodronyfonattal. A későbbi díszesebb változatának gúla, félgömb, henger vagy sátor alakú teteje volt a füst elvezetésére, az oldalára vagy tetejére erősített fülénél vagy karikánál fogva lehetett vinni. Használtak még felül nyitott agyag éjjeli mécset, ill. gyertyalámpást fogantyúval, és a lábakon álló üvegtálat. Németország és Svájc vidékén ezeken az éjjeli lámpásokon kívül előfordul négyoldalú vas- vagy rézlámpás is, de gyakori az átlátszó porcelán oldalfalú lámpás, szentimentális házi jelenetek festményeivel díszítve. Ugyanez készült festett vagy aranyozott változatban. Fellelhetők - különösen Közép-Európában - a csésze vagy vödör alakú színezett üveglámpások is, főleg méccsel. Nagyméretű, szögletes csiszolt vagy sima üvegű függő lámpások világítanak kolostorok folyosóin, főúri paloták kapuja előtt és az előcsarnokokban. Ellentéte a kis viharlámpás; első formája a szűknyakú edénybe öntött, olvasztott faggyúba dugott kanóc. A felvilágosodás fénye Az újkor egész társadalmát alapjaiban megrendítő találmányai és a lámpák, a világítástechnika szoros kölcsönhatásban álltak. A mind fejlettebb világítóeszközök 37
