Laky József: A lámpa históriája (Budapest, 1988)
Fényűző fények
4 sort a játék rendezője által fizetett nézők (lovagok, szabadosok) töltötték meg. Már az ókorban is volt a színházakban függöny, süllyesztő, színpadi csigaszerkezet, szövetre festett díszlet (fa, ház, tájkép stb.) és villámlást, dörgést előidéző szerkezet. Rendszerint nappal játszottak, de a császárság korában néha már éjszakai előadást is rendeztek - főleg „tengeri csatát” (naumachia) - fáklya vagy bengálitűz fénye mellett. A középkori misztériumjátékoknak a templom lett a színtere. Csücsíves, piros, kék, zöld üvegablakain át szűrődött be a fény, ez a szűrt, színes napfény a színpadi világítás előfutára. A reneszánsz idején a legtöbb színházban a napfény világít, még 1579-ben Vicensában, Palladio mintegy 1500 főt befogadó díszes, stukkós színházában is. Serlio színházában viszont az utcás díszletek ablakain már fehér és színes gyertyák, ill. fáklyák fénye világít ki. Reflektorként a borbélytányért alkalmazták; a villámlást meggyűjtott robbanóporral állították elő. A későbbi színházakban már vannak süllyesztőgépek, előfüggönyök, az oldalfalakon fáklyák, gyertyacsillárok. Galli Bibiéna kétdimenziós díszletei között már lámpáskocsi is szerepel. A 17—18. században megjelennek a színpadon az állandóan lobogó, tűzveszélyes gyertyák - akkor még faggyúból —, amelyeknek üszkösödő kanócát a színház egyik szolgája, színésze - vagy az első sorok nézője - kezeli, ill. koppantja el. A nézőtéri gázvilágítás szénsavas gőzt és fülledt meleget okozott. Mint azt dr. Thán Károly vizsgálata megállapította, a gázvilágítás az újonnan bevezetett villamos világítással szemben 5—6 Reomür (6,2—7,5 °C) fokkal melegebb volt. A reformáció korában az iskoladrámákat az iskolák termeiben, udvarain, folyosóin játszották délutánonként, szép időben. A színpadon igen ritka esetben gyújtottak tüzet. A 17. századtól a gyertyák helyét inkább olajlámpák vették át. A színpad középcsillárját a közelében játszó színész kezelte. A klasszikus színpad világítástechnikája. A barokk „guckkasten” (kukucskáló vagy keretes színpad) elve szerint a néző nem láthat be a színpadi díszletek mögötti sejtelmes világba, titokzatos gépeibe. A mai színpadnak e szemlélet szerint három fő része van:- Az alsó színpad, ahol a süllyesztő és egyéb gépek vannak.- A középső (fő-) színpad az oldalszínpadokkal és a hátsó színpaddal. Ez két részre tagozódik: a játéktérre, ez a cselekmény színtere, ahol a rivalda, a reflektorok, a díszletek, berendezések vannak; és a háttérre, amely a felvonulások és a sorra kerülő, előkészített díszletek helye.- A felső színpadon van a zsinórpadlás és a szuffiták. Színházi rivaldavilágítás (lábvilágítás) (The Rushlight Club: Early Lighting) 133
