Laky József: A lámpa históriája (Budapest, 1988)
Fényűző fények
Fényűző fények Vendégváró régi házak lámpásai Már a rómaiak tavernái (ivói) igen látogatottak voltak; ezeknek fenntartása, valamint az utazó emberek ellátása később a szerzetes rendekre hárult, egészen a 16. századig. Magyarországon már 1279-ben írásbeli nyoma van a vendéglátásnak; egy bizonyságlevélen Kopasz Péter fogadós Esztergomban szállásadási jogot kapott. A 14. sz. elejéről Farkas és Jankó budai fogadós mesterek jogait rögzítik korabeli iratok. A fogadók nemcsak étellel, itallal látták el a betérőket, hanem fekvőhelyet is adtak nekik. Ezt az arra járóknak szürkület után a fogadó ablakában az ún. gyertyapillantó (pillancs) jelezte: ahol étel, ital, istálló, kocsiszín és éjjeli szállás (szoba, ágy) is volt, az ablakban két gyertya égett. A fogadókban a nagy széles tűzhelyek lobogó tüze meleget és világosságot árasztott, s télen az átfázott utas szívesen fűtőzött a lángok melegében. Itt cserélték ki értesüléseiket az egyszerű emberek és a polgárok, itt hallották az új híreket. A középkorban, ahol nem volt fogadó, ott a bíró jelölte ki azt, aki az utasoknak szállást adott és pénzért élelmet. A törökök ideje alatt csak karavánszerájok működtek, voltak italmérők is, de ezek csak italt adtak. A vendégfogadók régi stációi a piac, a templom, a lóváltó postaállomás, a rév, a kikötő, az országúti útelágazások mellett létesültek. Ezek jellegük szerint különfélék voltak. A kurta kocsma pince feletti, egyszerű szalma vagy zsindelyes tetejű ház, italmérőhely engedély nélkül a 16-17. században piactéren, vásárokon, városkapunál, városháza előtt stb. csak szeptember 29-től, Mihály naptól április 24-ig, György napjáig működhetett este 9-ig, télen 8-ig. Purger kocsma (a német Burger szóból), ma: bögrecsárda. Városokban polgári borkimérés (saját) adófizetés ellenében. A csapszékben a földesúr vagy a város fizetett alkalmazottja mérte a bort. Egysze,,Gyertyapillantó” (pillancs) a fogadó ablakában (A Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum anyagából) 127
