Laky József: A lámpa históriája (Budapest, 1988)

Út és a fény

lett meggyújtani; égetésük alagutakban is megengedett, ha az áthaladás a 6 percet meghaladja. 1908-ban a kocsiintézőség sürgönyeiben a lámpák olajbetétje Y jellel szerepelt (MÁV 47. sz. Utasítás). Az olajlámpát 1910-ig használták, ettől kezdve gázlámpa világított. A kocsifülkék menynyezetén az üvegburás, Auer-harisnyás fényvetős gázlámpák a személykocsik alvázára erősített gáztartályokból kapták az égőanyagot. A tartályokat nagyobb állomások tárolóvágányán töltötték fel. A gyertyavilágítást 1935-ben tiltották be: „ ... a személykocsikban gyertyát égetni tilos!” (27. sz. Vasútforgalmi Utasítás).

A személyszállító kocsikon kívül belső világítás csak néhány különleges kocsiban

(posta-, kalauzkocsi stb.) volt, a teherszállító kocsikban nem.

A vasúti jelzéseket közvetítő berendezések lehetnek- helyhez kötöttek,

— járműre szereltek,- hordozhatók (kézi).

A régi helyhez kötött árbocjelzők (fő-, előtolatási jelzők) vörös, sárga, zöld, kék és ún. holdfehér színekkel adtak jelt.

A forgalomban alkalmazott színek jelentése, ill. utasítása a következő:

— fehér: szabad menet, indulásra kész, tolatás tilos;

— zöld: régen lassú menet, ma: szabad menet;- sárga: lassú menet;

424-es és 375-ös gőzmozdony lámpája (A Zsámbéki Lámpamúzeum anyagából)

Feltűzhető olajlámpa a mozdonyvezető sátorállásában a vízállásmutató megvilágítására 1940-ből (A szerző gyűjteményéből)

109