Laky József: A lámpa históriája (Budapest, 1988)

Út és a fény

Fekvő hasáb alakú olaj fiákerlámpa (A szerző gyűjteményéből) Körablakos, gyertyás konflislámpa (A szerző gyűjteményéből) Az állomásokon (pl. Deák téren, Szín­ház téren stb.) a fiákereket a kocsimosók hideg vízzel tisztára mosták, és lecsuta­kolták a lovakat. Akkoriban Budán 100 és Pesten 134 kocsi működött. 1827-ben Fe­renc császár pátense rögzítette a fiákerek­­re vonatkozó rendelkezéseket. E szerint a sorszámozásuk 1—600-ig fiáker, 600-tól felfelé konflis. Díjszabás: legkisebb út 1 Ft, Máriaremete oda 2,40 forint, vissza féltak­sa. A szép és tisztán tartott kocsikban csak 3—15 éves, kifogástalan lovat lehetett be­fogni. Minden kocsi mindkét oldalán gyer­tyalámpát volt köteles hordani. Később már olajlámpát is használtak. Az olajtartály a lámpaház közepén helyez­kedett el. A tartályból felfelé nyúló csőben volt a bél, amelynek magasságát - s ezzel együtt a láng és a fény erősségét is — recés kerékkel lehetett szabályozni. A lángot a Körablakos, gyertyás omnibuszlámpa redős sátortetővel (A Földalatti Vasút Múzeum képanyagából) cső végére illő, láncon függő kis kupak rá­­helyezésével oltották el. Az elegáns fiákerek szerényebb válto­zata az egy lóval vont konflis. Ezek a bak két oldalára rögzített karos, kengyelbe erő­sített gyertyalámpával világítottak. Ezek hasonlítottak a fiáker lámpájára, de egy­szerűbbek és szerényebbek voltak: a feke­tére festett bádog (ónozott acéllemez) lám­paház elöl üvegezett körablak, hátul fé­nyesre csiszolt fényvető határolta. A bak két oldalán a négyzetes üvegablakon ke­resztül is kivetődött a fénye. Eleinte gyer­tya és később néha már olaj is, majd a 20. sz. elejétől acetilén világított a lámpában. A postakocsi volt a mai tömegközleke­dési eszközök őse. Először csak leveleket és csomagokat vitt magával — Mária Teré­zia (171 7-1780) korában az ún. delizsánsz -, majd később személyeket és poggyászai-101

Next

/
Thumbnails
Contents