Laky József: A lámpa históriája (Budapest, 1988)

Fények az utcán és a munkahelyen

üvegezték. Ebben volt a mécs és egy láncos kupak a mécs eloltására. A hátára erősített fogantyúval hordozták. Népiesen freibergi kuckkuck-nak hívták. Az erdélyi bányákban az általában ti­zenöt centiméter hosszú gyertyák tüske­­nyársas gyertyatartóban világítottak, a gyertyatartót az ácsolatba vagy a falba szúr­ták. Később mécset használtak; igen so­káig világított a lapos ókori formát követő fémtartályos, hagyományos mécs egy vagy két nyílással. Két nyílása közül az egyiken az olajat töltötték be, a másikon a kanócot vezették ki. Kioltása után az olaj kiloccsa­násának megakadályozására a nyílásra le­mezt toltak. A mécset a hozzáerősített ken­­gyeles karika és lapos horgú, hosszú nyárs­tartó vagy lánc tartotta. Vasból, bádogból vagy sárgarézből készültek. A dunántúli bányákban a germán nehéz bádogmécsekhez hasonló, kétnyílású sár­garéz mécs égett (47. ábra). Általában a fém és nemesfém bányákban évszázado­kon át mécs- és gyertyavilágítást használ­tak. Ugyancsak a bányászruhára akasztható a kisméretű, kívülről szabályozható olaj­­mécslámpa, amelyet a szenescsillék lovait hajtó fiúk használtak többek között Salgó­tarjánban (ún. Zug lámpa). Később ismeretessé vált a Davy-féle biztonsági lámpa, amelynek első példányai még függőleges szitahengerrel működtek azonosak a külföldi bányákban használtak-Bánya csillések „zug” lámpája (olaj) (A szerző gyűjteményéből) Sújtólég mentes bányák acetilén bányászlámpája tartóhoroggal (A szerző gyűjteményéből) 94

Next

/
Thumbnails
Contents