Laky József: A lámpa históriája (Budapest, 1988)

Fények az utcán és a munkahelyen

üvegezték. Ebben volt a mécs és egy láncos kupak a mécs eloltására. A hátára erősített fogantyúval hordozták. Népiesen freibergi kuckkuck-nak hívták.

Az erdélyi bányákban az általában tizenöt centiméter hosszú gyertyák tüskenyársas gyertyatartóban világítottak, a gyertyatartót az ácsolatba vagy a falba szúrták. Később mécset használtak; igen sokáig világított a lapos ókori formát követő fémtartályos, hagyományos mécs egy vagy két nyílással. Két nyílása közül az egyiken az olajat töltötték be, a másikon a kanócot vezették ki. Kioltása után az olaj kiloccsanásának megakadályozására a nyílásra lemezt toltak. A mécset a hozzáerősített kengyeles karika és lapos horgú, hosszú nyárstartó vagy lánc tartotta. Vasból, bádogból vagy sárgarézből készültek.

A dunántúli bányákban a germán nehéz bádogmécsekhez hasonló, kétnyílású sárgaréz mécs égett (47. ábra). Általában a fém és nemesfém bányákban évszázadokon át mécs- és gyertyavilágítást használtak.

Ugyancsak a bányászruhára akasztható a kisméretű, kívülről szabályozható olajmécslámpa, amelyet a szenescsillék lovait hajtó fiúk használtak többek között Salgótarjánban (ún. Zug lámpa).

Később ismeretessé vált a Davy-féle biztonsági lámpa, amelynek első példányai még függőleges szitahengerrel működtek azonosak a külföldi bányákban használtak-Bánya csillések „zug” lámpája (olaj)

(A szerző gyűjteményéből)

Sújtólég mentes bányák acetilén bányászlámpája tartóhoroggal (A szerző gyűjteményéből)

94