Laky József: A lámpa históriája (Budapest, 1988)

Fények az utcán és a munkahelyen

központosított lámpakezelést felvigyázóra bízták. A műszak elején a leszálló bányá­szok összeszerelt, feltöltött tartályé, égő lámpát kaptak, amelyet a műszak végén le­adtak. A Davy-lámpát később továbbfejlesz­tették. Dr. Clanny és Coliery a drótháló alá üveghengert helyezett, felülre pedig nyílt kupakot szerelt fel. Később a drótháló hen­geres helyett csonkakúp alakú lett, amely felül zárt. Wolf 1884-ben az étolajjal és cápaolajjal világító lámpa helyett ben­zinlámpát szerkesztett. A kanócon a lángot a lámpa alján levő - az öngyújtóhoz hason­ló - gyújtószerkezet gyújtotta meg. 1897-ben az akkumulátor megismerd -Régi (Davy) és újfajta (Davy-Wolf) biztonsági bányászlámpák sével elterjedt a biztonsági sapkalámpa, amelynek áramforrása a bányász derekán volt, s vezetéken át csatlakozott a sisakhoz. Ez felel meg legjobban valamennyi köve­telménynek; nagy fényerő, hosszú élettar­tam, a robbanásveszély kiküszöbölése, könnyű kezelhetőség, a kétkezi munkát nem akadályozza. Az ősidők óta használa­tos mécses és gyertyás sapkalámpát - amely nehezen kezelhető és tűzveszélyes volt - csakhamar kiszorította a sújtólégveszélyes bányákból. A robbanás­­veszély nélküli bányákban használták az acetilén-(karbid-)lámpát is (Friedrich Wähler és Henry Maisson). A villamos lámpák közül széles körben elterjedt a Marsant-féle lámpa, amelyet Ringrose néven szabadalmaztatott felta­lálója. Ezek az ún. „alarm” lámpák 15-20 órán át üzemeltek egy világos és egy vörös izzóval. A világos izzó állandóan égett, de amikor gyúlékony gáz körülveszi a lámpát, a veszélyre figyelmeztető vörös fény gyul­lad ki. A magyar bányák világítása. Már a középkori máramarosi érc és sóbányákban használtak igen kezdetleges bányavilágí­tást: facsonkból készített háromlábú gyer­tyatartóba szúrt faggyúgyertyát égettek. Ezt kecskelábnak hívták. A máramarosi Rónaszék bányájában a 20. századig gyertyával világítottak. Hasz­náltak azonban fejlettebb világítóeszközö­ket is. Ilyen volt pl. a kör vagy négyzet alapú léckeretes lámpa, belsejében méccsel vagy gyertyával. Betlehemnek hívták a sóvágók lámpáját, amelynek két oldalán disznóhólyagból vagy zsírpapírból készített szélfogó védte a lán­got. Társa a kezdetleges, szögletes vagy fél­kör alakú tetős falámpa, amelynek rézle­mezzel bélelték a belsejét, elöl pedig be­93

Next

/
Thumbnails
Contents