Laky József: A lámpa históriája (Budapest, 1988)
Fények az utcán és a munkahelyen
A legrégebbi időkben fokiával világítottak. Ezeket egyenként vagy kötegben használva agyagdarabbal erősítették a tárna falára. Az ókorban 10—12 m mélységben a hosszabb életű szurokfáklyákkal világítottak. A római bányákban falba szúrható vagy hordozható, kánál alakú cseréplámpák is használatosak, nyitott vagy zárt formában. Agyaggal felerősített mártott gyertyákkal világítottak az angliai Cornish vidéki bányákban, ahol nem volt sújtólég. A régi típusú bél széles lángot adott; azt a sodrott bél követte, amely a huzatot és a csepegő vizet jobban elviselte. Főleg Rostock vidékén — de másutt is - kapoccsal falba erősített gyertyát használtak. Bórsapkájukra erősített faggyúgyertyaval világítottak a cornishi bányászok; még mennyezeten függő hárfalámpa is, fehérre festett széles ernyővel. Ezek a lámpák előbb olajjal, majd petróleummal működtek, és üvegcilinder volt rajtuk. A 17-19. századig a céhesedés kora után a kirakatokban gyertya, ill. gyertyacsillár világított. A külföldi példa alapján a kereskedők boltjuk két oldalán a járda fölé függesztett Auer-harisnyás gázizzós lámpával hívták fel magukra a figyelmet. Fények a föld alatt Ünnepek és utcai hirdetések mécsesei (The Rushlight Club: Early Lighting) A Heckmann cég hirdetése Egger és társa (a Tungsram RT elődje) hirdetése (Edvi Illés Aladár: Budapest műszaki útmutatója) Minden bánya világítását alapvetően meghatározza a jellege: robbanásveszélyes bányában nyílt láng nem használható. A nyitott és a zárt bányalámpák is két fő csoportba sorolhatók — a helyben használt (falba szúrt, függeszthető stb.)- a hordozható (sapkán, mellvérten, övön, kézben stb.). 91
