Vadászi Erzsébet: A bútor története (Budapest, 1987)
Reneszánsz bútorművészet
kok hullámos vonalú keretlécei a szekrényke egészéhez hasonlóan ébenfa borításúak. Az ébenfa délnémet és németalföldi területen kedvelt furnér volt, olykor paliszander- és csontberakással egészítették ki, például egy trik-trak játékládán is. A különféle ostábla játékokat és ládikákat Tirolban például sokszor bőrrel borították. A budapesti Iparművészeti Múzeum egyik legrégibb ládikája a felirata szerint is 1502-ben Hans Baechle számára készült. Az útiláda formájú, domború fedéllel nyíló dobozka fő ékessége a rátétes bőr indadíszen és címeren kívül, éleinek apró virágos fém szögsora. A domború fedél mellett itt is gyakori az egyenes zárólap. Ilyet láthatunk az esztergomi Keresztény Múzeum Evagationes spiritus c., már említett táblaképén, amelyen az ismeretlen festő a rosszul imádkozó asszony tévutakra futó gondolatait szimbolizálja: a jobboldalt székén ülő nőalak nem imájára figyel, hanem e hívságos földi élet konkrét megtestesítőire, többek között az előtérben ábrázolt ékszeres ládikára. Magyarországi reneszánsz bútorművészet Magyarországon Mátyás korában mind a kereskedelmi, mind a humanista kapcsolatok megerősödtek Itáliával. Mátyás szenvedélyes gyűjtő volt, nem véletlen, hogy Lorenzo Medici Verocchio domborműveivel kedveskedett neki, Lodovico il Moro Sforza pedig Leonardo da Vincivel Madonna-képet festetett számára. Talán éppen előbbiért cserébe, Mátyás Firenzében működő követe, a király megbízásából Lorenzo Medicinek kódexekkel és Benedetto da Maiano intarziás munkáival kedveskedett. Vasari szerint Benedetto da Maiano Magyarországon is járt: intarziás szekrényeket hozott Budára, de mikor a tárgyakat a király előtt kicsomagolta, kiderült, hogy a nedves tengeri levegő tönkretette azokat. Vasari anekdotája szerint e fölötti bánatában határozta el a művész, hogy ezentúl csak szobrászattal foglalkozik. Hogy igaz-e Vásári meséje, kétséges, az azonban bizonyos, hogy a budai királyi palota faragványain érződik Benedetto da Maiano stílusának hatása, s okmányok is tanúsítják négy firenzei legnaiuolo: Bartolomeo da Citto, Albizzo di Lorenzo, Vittorio di Pietro Simone és Domenico da Simone magyarországi működését 1479-ben. Minden bizonnyal, Budán, kőfaragó, bronzöntő, könyvmásoló, könyvkötő, miniátor- és kerámiaműhely mellett, intarziaműves és mennyezetfaragó műhely is létezhetett itáliai vendégművészek irányításával. Főleg írott forrásokból ismerjük a budai királyi palota belső kiképzését. A keleti szárnyban a legdíszesebb a könyvtárterem, trónterem és a királyné szobája volt. A falakat freskók borították, a padlót színes mázas csempék. Az ajtók és ablakok kereteit magyarországi vörös márványból faragták. A termek vagy boltozottak voltak, vagy aranyozott, kazettás díszűek. A kisebb szobákban színes mázas cserépkályhák állottak. A bútorokról sajnos csak azt említi meg Bonfini, hogy be voltak aranyozva és ezüstözve. Hans Seybolt leírása szerint Mátyás és Beatrix esküvőjén ,,Nyolc pohárszék is állott ott, gazdagon megrakva pompás edényekkel és üvegtárgyakkal. Az egyik oszlop köré négyszögben volt építve. Mindegyik oldalon hosszában harmincegy csigadísz ékesítette, négyszer tizenegy, összesen tehát negyvennégy polca volt." Nem csoda, hogy az egykori utazót bámulatba ejtette ez a mérhetetlen gazdagság és pompa. A polcok száma mindig rangtól és hatalomtól függött, s kilencpolcosnál nagyobbat az idézett Seybolt kivételével egyetlen forrás sem említ. Mátyás halála után, a firenzei reneszánsz éppen a királyi udvari műhelyek kisugárzása eredményeként is, az ország legtávolabbi részeibe is eljutott. A firenzei intarziamustra: a pálcikára fűzött mértani idom jelenik meg Bártfán, Eperjesen, Lőcsén, Kézsmárkon, Gregor Tischler, Láng János és fia Kristóf művein, de a diósgyőri, zágrábi, nyírbátori stallumon is. A Báthory család 1511 -ben készült stalluma eredetileg a nyírbátori Szent György-templom szentélyében állott. (Jelenleg a Magyar Nemzeti Múzeumban.) Az L alakú kettős széksorban tizennégy-tizennégy ülés volt egykor. Az első sor támlája a mögötte levőnek imapolcul szolgál. A dorsálén korinthuszi fejezetű pilaszterek tagolják a színes, faberakásos táblákat. E mezők díszítési módján érződik Benedetto da Maiano és a Baccio d'Agnolo vázás, un. kandeláberes stílusa, sőt a Francione-iskola nyitott rácsajtó mögötti csendélet-kompozícióinak hatása is. A párkány rendkívül gazdag, delfines, akantuszleveles, rozettás faragványai pedig már a (del) Tassok munkáinak ismeretéről tanúskodnak. Az egyik táblán, a kinyitott rácsajtó mögötti könyvek egyikének gerincén R. Marone-jelzés látható. Marone, Fra Giovanni da Verona tanítványa, együtt dolgozik mesterével a 94
