Vadászi Erzsébet: A bútor története (Budapest, 1987)
Reneszánsz bútorművészet
97. Láda; itáliai, XVI. század első fele (Budapest, Iparművészeti Múzeum) arányok!) a ládákkal azonos kazettákkal tagolt. A cinquecentóban eltűnik a pódiumszerű talapzat és az ágy galériás, árkádos kiképzésű. A fejlődés következő szakaszában már négy lábra állítják az ágyat. A lábakat allegorikus figurákkal, az oldalakat gyümölcsfüzérekkel, puttókkal díszítik. Előkelőbb házakban a négy oszlopláb meghosszabbodik és sátorszerű mennyezetet kap, s négy oldalán függönnyel zárható el. Az ágy mellett az olasz reneszánsz térben általában bölcső és egyszerű faragott imazsámoly található. Az antik forma követése talán az asztalforma kialakításánál a legkézzelfoghatóbb. Az átrium két-két oroszlán hordozta márványasztala (cartibulum) most persze diófából faragott: egyszerű, széles, hosszú, két oldallapját rúddal kapcsolják. Az összekötő tagok — a kőasztalok mintájára — szintén gyakran árkádívesek. Felső-Itáliában a XVI. század végén jelenik meg a balluszteres lábú, ún. olasz lábas asztal, amelynek négy esztergályozott oszloplábát sima lécekkel kötik össze. Ezek általában nagyméretűek, hosszú téglalappal készülnek, de ismerünk egészen kicsi, a széknél alig nagyobb változatokat is. Lényegében a funkció (írás, étkezés) elkülönülésével egy időben találkozunk négy- és nyolcszögletű, ill. kerek asztalokkal, amelyeknek sokszor centrális lába balluszteres vagy állatkarmos (Figdor-gyűjtemény). Carpaccio, Ghirlandaio, Botticelli vagy Pinturicchio képein is láthatjuk, hogy az asztalokon olykor olvasópulpitusok is vannak. Előfordul, hogy ezek a ferde lapú, könyvet tartó polcok nem asztalon, hanem állványon, balluszteres oszlopon nyugszanak, néha bronzból is készülnek. Federigo Montefeltre könyvtárszobájában az olvasópulpitus összecsukható volt, a könyvet bőr lap tartotta. A studiolo már megismert faburkolatán is szerepel egy olvasópulpitus egyéb szintén ábrázolt berendezési tárgy között. A reneszánsz térben megújulnak az etruszk kandeláberek, amelyek az ablakok közeiben, szobrot vagy vázát tartó kerek vagy ovális posztamensekkel váltakoznak. Firenzében „capellarit”, Velencében ,,restrellit” használtak fogasként, ezekre akasztották apró toilette tárgyaikat is. Az olasz kelengyeláda, az ún. cassone az ágyhoz hasonlóan mindig fal mellett állott, ahhoz és a többi bútorhoz is igazodott. Formájában az antik szarkofágot követi, gyakran oroszlánlábon áll, koporsó alakú vagy egyenes fedéllel zárul. A cinquecentóban formája egyszerűsödik, hasábossá válik. Eleinte festik, később intarziával rakják be, majd többnyire faragják tárolóbútoraikat. A legnagyobb festők is vállalják egy-egy kelengyeláda kifestését, például Piero di Cosimo, Bernardino Pinturicchio, Filippino Lippi, Benozzo Gozzoli, Luca Signorelli vagy Sandro Botticelli is. 78
