Vadászi Erzsébet: A bútor története (Budapest, 1987)
Reneszánsz bútorművészet
Reneszánsz bútorművészet Az itáliai reneszánsz ""\ /Íz 1420-as évektől Itáliában: a firenzei és a velencei köztársaságban, a pápa székhelyén Rómában, a milánói Sforzák, mantovai Gonzagák, a ferrarai d’Esték, az urbinói Montefeltrék, s a rimini Malatesták városában a humanizmus talaján éled újjá az antik művészet. E korszak nagy kutatója, Jacob Burckhardt szerint is, ,,nem egymaga a reneszánsz, hanem a vele párhuzamosan éledő olasz népi szellemmel való szoros szövetsége hódította meg a nyugati világot”. Az új, emberközpontú művészet érdeklődése kiterjedt a környező világra, a természettudományoktól kezdve a táji szépségig, a lélekábrázolástól kezdve az újjászületett ember számára emelt palota belső kiképzéséig. A megrendelő közönség: a fejedelmi udvar és a városi polgár. Köztük, az óriási szakadék ellenére is sok a rokon vonás: egyrészt a gazdag patríciusok vonzódtak a késő gótikus feudális művészethez, másrészt az arisztrokrácia művészetének gyökerei is a városba nyúlnak vissza. Nemcsak a megrendelő, hanem a művész helyzete is változik: eltűnik a késő középkor homályos névtelensége, hogy helyet adjon a művész kibontakozó személyiségének. Művészi kollektívák alakulnak ki. Ghiberti húsz társával készíti az első igazában reneszánsz művet: a firenzei kápolna bronzkapuját. A XVI. században a művész szinte már egyenrangú a megrendelővel: Raffaellónak palotája van Rómában, Tiziano az udvar tagja, sok-sok kiváltsággal. A reneszánsz építészet az antik tudományos megfigyelésből indul ki. A perspektíva törvényeinek kutatása nemcsak az építészetet, hanem az épületbelső alakítását is meghatározza. S mindez együttjár a konszolidálódott gazdag polgár otthonteremtési kedvével, amelynek mozgatója a kényelemszeretet, luxusigény és rafinéria. „Csodálkozva látja az ember, miként nemesíti meg a művészet minden irányba a fényűzést, . . . miként vonja főként az asztalosmunkát is csodálatos módon teljesen a maga körébe”, írja Burckhardt az élet kifinomodásáról az olasz reneszánsz műveltségében. Valóban, az internacionális gótika időszakától születnek Itáliában azok az együttesek, amelyek a funkció mellett már esztétikai szempontok szerint is alakítottak. A reneszánsz palota ideálja: a nagy, hosszú, csodálatos arányú termek sora, levegős, magas ablakokkal. A padló négyzethálós vagy sakktáblamintás márvány, esetleg apró mozaikos. A polgári lakások márványimitációjú nyolcszögletű padló-У téglákkal burkoltak. A cinquecentóban a festett 72
