Vadászi Erzsébet: A bútor története (Budapest, 1987)
Az ókor bútorművészete
t Az asszírokat követő nagy perzsa birodalom központja Perszepolisz lett, ahol az i. e. VI—IV. században Dareiosz és Artaxerxész építkezett. A kora sumér korszak (i. e. 2800—2300) legépebben feltárt városa Uruk volt, csaknem 10 km hosszú városfalával, 900 tornyával, amelyet legendás hírű királyuk, Gilgames emeltetett. Az itt talált királysírokból több olyan tárgy került elő, amely arról tanúskodik, hogy az intarziakészítést magas fokon művelték. Jelenleg a bagdadi múzeumban őrzött hárfa fém-, kagyló-, féldrágakő-, arany-, ezüstberakású, a háborút és a békét megjelenítő standardon (táblákon) kagylót, karneolt, lazurkövet alkalmaztak. Már az ún. sumér reneszánsz (i. e. XXII—XVII. század) művészet kiemelkedő tárgyi emléke az a terrakotta dombormű (i. e. 2000 körül, Párizs, Louvre), amely az asztalosmestert munka közben ábrázolja. Az óbabilóniai és asszír birodalom bútorművességét egy-két bronz fémtárgyon kívül a Sanherib-palota domborműveiről és az egykorú forrásokból, égetett agyagtáblák felirataiból ismerhetjük meg. A fejedelmi és főúri udvartartásokban említett bútorokat kizárólag reprezentációs célokra készítették. Mivel Mezopotámia sem volt fában gazdag vidék — Líbiából importálták például a cédrust — érthető, hogy bútoraik ácsolt favázát fémlemezekkel, főleg rézzel és bronzzal, de néha arannyal és ezüsttel borították, sok-sok verettel, fém húzógombokkal és karikákkal látták el, bőrrel, vászonnal kombinálták, vagy a felületre felerősített elefántcsont lapokkal tették ékesebbé. Egykor királyi ágy fejét díszítő elefántcsont táblákat ma is találhatunk a damaszkuszi múzeumban. Azáel király ágyának töredékeit pedig a párizsi Louvre-ban őrzik. Különösen az újasszír fémművességre volt jellemző a fémlemez domborítás. Ezekkel nemcsak bútoraikat díszítették, hanem kapuszárnyaikat is. Mivel ilyen bútorok nem maradtak fenn, az egykori Imgur Enlil városi palota kapuja (London. British Musem) alapján következtethetünk e típusú berendezési tárgyaik kivitelezési módjára. A trónust mindig lábzsámollyal használták. Megfigyelhetjük ezt például az Italt kóstoló, támlás széken ülő Enkomiból való figurán is (i. e. XIII. század). Az oroszlánkarmos láb helyett inkább a bikalábat kedvelték, de gyakoribb volt a fenyőtoboz alakú, élére állított kúpos forma, amely általában kosfejben végződött. A támla egyenes, merev és magas volt, sokszor figurális díszű: az oldalakon felemelt karú emberalakok sora tartotta a fonott vagy kígyóbőr ülést, amelyre vánkost vagy szőnyeget terítettek. A már említett uruki királysírok egyik tábláján nemcsak a király, hanem rajta kívül hat másik társa is — talán családjának tagjai — trónuson ül. Egyes 25
